A mindössze élete második Strongwoman-versenyén szereplő Koczkás Éva bizonyult a legjobbnak a CESA Strongwoman-liga 3. fordulójában Jászberényben. A nyíregyházi sportoló régi vágyát valósította meg azzal, hogy az erőemelő szakágból átnyergelve idén tudatosan is elkezdett erősember-számokra készülni Kónya Gergő felkészítése mellett. Jászberényben a lényegében hazai pályán versenyző, az összetettet vezető Bordás
Erősember
A mádi Juhász Péter Tatabányán tett óriási lépést a PSL bajnoki címe felé
„Minden szempontból jó” versenyen van túl Juhász Péter. A mádi erősember nyolcpontos előnnyel nyerte a közép-európai erősember-sorozat, a Prémium Strongman League tatabányai fordulóját, így a széria hatodik állomásán már az ötödik sikerét érte el. A csak magyar versenyzőket felvonultató betétsorozat, a PSL Hungary Gadó András bravúrgyőzelmét hozta. 56587
Juhász Péter: vegyes az összkép a versenyt illetően
Portugáliában tett fontos lépést a BL-döntő felé Juhász Péter
A két korelnök erődemonstrációja a Muscle Beach-en
Elképesztő hajrá végén fél pont döntött az aranyról
A komáromi Kontás Csaba nyerte a közép-európai erősembersorozat, a PSL előszobájának számító PSL Hungary versenyét a siófoki Muscle Beach-en. A rév-komáromi erősember a végletekig kiélezett csatában – a végén már sérüléssel is küzdve – múlta felül földijét, Horváth Tamást, valamint a kiskunhalasi Locskai Józsefet. A három versenyző között mindössze másfél
Az Arnold Classic selejtezőjén bizonyíthat Bordás Dorina
Fontos levelet kapott Bordás Dorina: a jászberényi sportolónő hétvégén vehette kézbe az Arnold Sports Festival Europe visszaigazolását, mely szerint részt vehet az októberi strongwoman- és kamionhúzó Európa-bajnokságon Madridban. A megmérettetés legjobbjai kvótát szereznek a jövő évi Arnold Classicra is. 55734
Gigantikus súlyok mellett is bizonyított a mádi Juhász Péter
Bravúros magyar sikert hozott a PSL – Nemzetek Ligája Sárbogárdon
Óriási súlyokban és drámai pillanatokban is bővelkedett az erősemberek Nemzetek Ligája-versenye Sárbogárdon. A négy fős csapatok viadalán végül a magyar kvartett (Sebestyén János, Juhász Péter, Kovács Ferenc és Mészáros Dávid összeállításban) bizonyult a legjobbnak Belgium, Csehország, Szlovákia, Szerbia és Hollandia kiválóságait megelőzve. 55545
A korelnök Sebestyén János a Nemzetek Ligája dobogójára tör
Hosszú idő után tér vissza az erősemberek Nemzetek Ligája sorozata Sárbogárdra, amelyet immár a Közép-Európai Erősember-szervezet (CESA) égisze alatt rendeznek meg. A magyar színeket Juhász Péter, Kovács Ferenc, Molnár Zsolt, valamint Sebestyén János képviselik majd – utóbbival nosztalgiáztunk a klasszikus megmérettetés „feltámadásának” apropóján. 55107