Georges Leekens: “Érdekes, ugyanakkor kiegyenlített csoportba kerültünk”

Az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligájának sorsolását szerdán délben került sor a svájci Lausanne-ban.

A magyar labdarúgó-válogatott Görögországgal, Finnországgal és Észtországgal került egy csoportba. Az is eldőlt, hogy az első hazai tétmeccset zárt kapuk mögött fogja lejátszani a nemzetei csapatunk. Az európai szövetség (UEFA) a 2015 szeptemberi, Románia elleni Eb-selejtezőn tapasztaltak miatt büntette meg a magyar szövetséget.

A sorsolást követően, így értékelt Georges Leekens, a magyar válogatott szövetségi kapitánya az mlsz.hu-nak:

Érdekes, ugyanakkor kiegyenlített csoportba kerültünk. Az észtek stílusát kevésbé ismerem, de Finnország és Görögország ellen korábban irányítottam már a belga válogatottat. Eltérő stílusú futballt játszik mindhárom csapat, nekünk pedig a legjobb formánkat kell majd hoznunk, ha sikeresek akarunk lenni, de bízom benne, hogy így lesz. Az ellenfelek mostantól ismertek, úgyhogy immáron minden lényeges információ birtokában tudjuk elkezdeni a felkészülést. Véletlenül sem szabad abba a hibába esnünk, hogy alábecsüljük az ellenfeleinket, mert nem lesz könnyű ellenük. A lehető legalaposabban ki kell elemeznünk mindhárom riválisunkat, hiszen a legapróbb részletek is döntőek lehetnek. Általánosságban azonban annyit el lehet mondani, hogy a görögök hullámzó teljesítményt nyújtanak: van, amikor nagyon jók, és előfordulnak periódusok, amikor kevésbé sikeresek, a finnek pedig erőfutballt játszanak, fizikálisan nagyon erősek. Ugyanakkor az is igaz, hogy nekünk elsősorban magunkra kell koncentrálnunk. Arra, hogy jól felkészüljünk, jó formában legyünk és akkor bármi megtörténhet – értékelte a sorsolást az mlsz.hu számára Georges Leekens, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A Nemzetek Ligája csoportjai:

A-liga:

1. csoport: Németország, Franciaország, Hollandia
2. csoport: Belgium, Svájc, Izland
3. csoport: Portugália, Olaszország, Lengyelország
4. csoport: Spanyolország, Anglia, Horvátország

B-liga:
1. csoport: Szlovákia, Ukrajna, Csehország
2. csoport: Oroszország, Svédország, Törökország
3. csoport: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország
4. csoport: Wales, Írország, Dánia

C-liga:
1. csoport: Skócia, Albánia, Izrael
2. csoport: MAGYARORSZÁG, Görögország, Finnország, Észtország
3. csoport: Szlovénia, Norvégia, Bulgária, Ciprus
4. csoport: Románia, Szerbia, Montenegró, Litvánia

D-liga:
1. csoport: Grúzia, Lettország, Kazahsztán, Andorra
2. csoport: Fehéroroszország, Luxemburg, Moldova, San Marino
3. csoport: Azerbajdzsán, Feröer-szigetek, Málta, Koszovó
4. csoport: Macedónia, Örményország, Liechtenstein, Gibraltár

A magyar válogatott mérkőzései a Nemzetek Ligájában

2018. szeptember 8., 18.00: Finnország–Magyarország
2018. szeptember 11., 20.45: Magyarország–Görögország
2018. október 12., 20.45: Görögország–Magyarország
2018. október 15., 20.45: Észtország–Magyarország
2018. november 15., 20.45: Magyarország–Észtország
2018. november 18., 20.45: Magyarország–Finnország

A Nemzetek Ligája csoportmérkőzései után, 2019-ben rendezik meg a hagyományos Eb-selejtezőket, amelyeket a Nemzetek Ligája ligáinak elődöntői és döntői követnek majd 2020 tavaszán. A döntők győztesei szintén indulási jogot szereznek a 2020-as Európa-bajnokságra.

fotó: mlsz.hu