Szatmári András “varázslatos” szerepben – videó

Szatmári Andrással a főszerepben a szervezők egy budapesti multiplex moziban mutatták be a vívó-világbajnokság kampányfilmjét.

A csütörtöki sajtóeseményen elmondták, hogy a két teljes éjszakán át forgatott alkotást ugyanaz a produkciós iroda készítette, amelyik a 2013-as budapesti vb kampányfilmjét is. A bemutatón Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöke arról beszélt, hogy a sportág szempontjából rendkívül fontos időszak következik, hiszen az olimpiai kvalifikációs szezon két legjelentősebb versenye a másfél hét múlva rajtoló Európa-bajnokság és a július közepén kezdődő budapesti világbajnokság.

„Büszkén mutatjuk be az alkotókkal közösen a 2019-es világbajnokság hivatalos kampányfilmjét!– mondta Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke.

Az 50 másodperces kisfilm arról szól, hogy Szatmári András a páston egy kissé ügyetlen varázsló trükkjeivel találja magát szembe, de az egyéni világbajnokot természetesen semmi sem zökkenti ki és simán nyeri az asszót.

„Erre a filmre, sőt az egész világbajnokságot felvezető kampányra jellemző a játékosság. Ezúttal nem a sportolók hősiességét hangsúlyoztuk, hanem inkább könnyed szellemességgel akartuk felhívni a figyelmet a július közepén kezdődő csúcseseményre”– tette hozzá Csampa Zsolt, aki arról is beszélt, hogy jó szereplést, férfi kard-, és férfi párbajtőrcsapatban pedig érmet vár a magyaroktól az Európa-bajnokságon.

Az eseményen Dr. Szabó Tünde, az EMMI sportért felelős államtitkára elmondta, azt tartja a legfontosabbnak, hogy egy ilyen nagyszabású világverseny bevonza a fiatalokat az adott sportágba.

A tokiói Olimpia előtt egy évvel egyértelműen ez a legfontosabb megmérettetés a sportágban, ahol a versenyzők már kvalifikálhatják is magukat az Olimpiára, tehát tényleg egy olyan meghatározó eseményről beszélünk, amit az egész vívó társadalom követni fog”– tette hozzá Szabó Tünde.

A két teljes éjszakán át zajló forgatásról mesélt a „Kind of Magic” kampányfilm rendezője, Vermes Iván, aki azt emelte ki, hogy mennyire gördülékenyen tudott együtt dolgozni a stáb Szatmári Andrással.

„A fegyelmezettségük miatt a forgatásokon szeretek sportolókkal együttműködni. Közülük is kiemelkednek a vívók, ez már 2013-ban is feltűnt, amikor egy hasonló filmet készítettünk Szilágyi Áron főszereplésével. Szatmári Andrással is zökkenőmentes volt a közös munka, bízom benne, hogy a végeredmény a nézőknek is tetszeni fog. Nagy élmény volt olyan sporttémájú promóciós filmet készíteni, amelyben nem a heroizmus, hanem inkább a humor került előtérbe” – tette hozzá Vermes Iván.

Szatmári András még a forgatás után elmondta, nagy megtiszteltetés volt számára, hogy a felkérték a kampányfilm főszereplőjének.

„Igyekeztem a rendező utasításait pontosan végrehajtani. Nehéz volt a forgatás, mert a színészkedés nem áll igazán közel hozzám, de a végeredménnyel elégedett vagyok, bízom benne, hogy a nézőknek is tetszeni fog. Remélem nemcsak a kampányban nyújtott alakításom lesz emlékezetes, hanem az éremszerzésben is az élen járok majd a budapesti világbajnokságon”– mondta az egyéni világbajnok kardvívó.

A kampányfilm a világbajnokság élő televíziós közvetítéseink felvezetéseként elsősorban az M4 Sporton lesz látható a következő hetekben. Székely Dávid csatornaigazgató az eseményen elmondta, hogy a közmédia egyébként is kiemelt figyelmet fordít a budapesti vívó-világbajnokságra.

„11 kamerával közvetítjük a döntőket, ezek közül hat olyan lassító kamera, ami a versenyzők és az asszók minden rezdülését megmutatja majd. Természetesen az első interjút is mi készítjük majd a vívókkal, hogy a leghamarabb meghallgathassák a nézők az értékeléseket”– tette hozzá Székely Dávid, aki arról is beszélt, hogy a közmédia teljes portfólióját felhasználják a világbajnokság népszerűsítésére, így az M1 aktuális csatorna és az M4 Sport sporthíreiben, az m4sport.hu-n, valamint az MTI-ben is kiemelten foglalkoznak majd a budapesti világversennyel.

Az MTVA támogatásával készül a négyszeres olimpiai bajnoknak, Fuchs Jenőnek emléket állító dokumentumfilm is, amelynek előzetesét a sajtóeseményen szintén levetítették az újságíróknak. A film producere, a vízilabdázóként háromszoros olimpiai bajnok Kiss Gergely elmondta, hogy a kész produkciót ősszel mutatják be a Duna csatornán, de több nemzetközi fesztiválra is benevezik, sőt alkotótársaival azt tervezik, hogy a kardozó életéről nagyjátékfilmet is készítenek majd.

A „Fuchs Jenő: Az első ember” című filmben a főhős életét bemutató jeleneteket ismert magyar színészek játsszák el, és olyan korábbi kiváló vívók is megszólalnak benne, mint például Nagy Tímea, Szekeres Pál, Szabó Bence és Schmitt Pál.

Így készült a “A Kind of magic” kampányfilm:

fotók: Sportmenü / Róth Tamás