
Jószolgálati együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Sportügynökség Zrt. és a Civilút Alapítvány a 19. FINA Vizes Világbajnokság kapcsán.
A kiemelt nemzetközi sportesemények megvalósításáért felelős Nemzeti Sportügynökség Nonprofit Zrt. (NSÜ) elkötelezett abban, hogy a 2022. június 18. és július 3. között Budapesten, Debrecenben, Sopronban és Szegeden megrendezésre kerülő 19. FINA Vizes Világbajnokság eseményein a fogyatékossággal, nehezítettséggel élő emberek, valamint az egészségügyi dolgozók is részt vehessenek – közölték csütörtökön a szervezők.
„A világbajnokság szervezőbizottsága fontos célként tűzte ki, hogy a sporteseményekre a nehezítettséggel élők és az egészségügyi szolgálatot teljesítők is kilátogathassanak. Ennek érdekében hoztuk létre a Civilút Alapítvánnyal a jószolgálati együttműködést, amelynek keretében közel 3000 db jegyet biztosítunk. Bízunk benne, hogy a kezdeményezés hozzájárul ahhoz, hogy minél több speciális körülmények között élő sportbarát szurkolhasson a hazai rendezésű világversenyen és szerezhessen életre szóló élményt”
– mondta Mihók Attila, az NSÜ vezérigazgatója.
„Óriási vállalás volt a magyar kormányzat és a magyar rendezőcsapat részéről, hogy négy és fél hónap, azaz világrekord-idő alatt megszervezzük ezt a gigantikus eseményt – ezt az élményt pedig a lehető legtöbb emberrel szeretnénk megosztani – jelentette ki Wladár Sándor, a szervező-bizottság és a Magyar Úszó Szövetség elnöke. – Azokkal is, akiknek esetleg nincs lehetőségük megvenni a jegyeket, a Civilút Alapítványnak hála azonban itt lehetnek. És egyetlen pillanatra sem vethetjük el annak a lehetőségét, hogy egy gyermek itt jut olyan élményhez, hogy egy életre eljegyzi magát az úszósporttal, sőt, esetleg a jövő nagy bajnoka kaphat olyan kezdőlökést, amely egy kivételes pályán indítja el, így végül a magyar úszósport és vele Magyarország lesz a legnagyobb nyertese ennek a kezdeményezésnek.”
A Civilút Alapítvány több mint 30 együttműködő szervezetén keresztül juttatja el a szervezők által biztosított tiszteletjegyeket. A fogyatékossággal és nehezítettséggel élők mellett a nagycsaládosok, az egyszülős családok, a gyermekotthonok lakói, valamint az egészségügyi dolgozók is kilátogathatnak a budapesti és vidéki versenyekre. Az Alapítvány emellett részt vesz a világbajnokság Családi Zöld Napján, amely június 25-én, a margitszigeti szurkolói zónában kerül megrendezése a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás jegyében.
„Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a 19. FINA Vizes Világbajnokság jószolgálati partnere lehetünk és nehezítettséggel élőket, valamint egészségügyi dolgozókat segíthetünk hozzá, hogy részt vegyenek egy világesemény programjain. Fontosnak tartjuk, hogy a sportversenyek egyedi hangulatát, közösségépítő erejét, a közös szurkolás élményét minél több emberrel megosszuk”
– mondta Gulyás Andrea, a Civilút Alapítvány kurátora.
Emlékeztet rá, hogy a Civilút Alapítvány a kezdetek óta jószolgálati partnere a Puskás, a musical produkciónak, tavaly pedig az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításon vállaltak ilyen szerepet.
„A célunk mindig ugyanaz: élményekhez szeretnénk hozzásegíteni a nehezítettséggel élőket, ezzel is elősegítve az esélyegyenlőség megvalósulását. Nagy örömünkre szolgál, hogy ebben egyre több együttműködő partnerre találunk. Ez is azt mutatja, hogy az események szervezői is elkötelezettek a társadalmi felelősségvállalás megerősítésében”
– hangsúlyozta az alapítvány kurátora.
Teljes program, jegyinformációk és egyéb tudnivalók: https://fina-budapest2022.com/hu/fooldal/
FINA VB Családi Zöld Nap programja: https://www.facebook.com/events/3264292657188881?ref=newsfeed
Civilút Alapítvány:
A Civilút küldetése, hogy felhívja a figyelmet az egyéni és társadalmi felelősségvállalás fontosságára az élet minden területén, mert a felelősségvállalás nyitja meg az utat a segítő szándék és a cselekvő akarat előtt.
A Civilút Alapítvány edukációs és jótékonysági programokkal segíti a nehezítettséggel és fogyatékossággal élőket, míg a társadalmi felelősségvállalás jegyében érzékenyítő és szemléletváltást segítő programokat szerveznek.
A Civilút alapítvány főbb programjai:
Odaadó Program – az aktív és független időskor kialakításáért, a helyben történő öregedés támogatásáért
Odaadó díj – a fogyatékossággal élőkért, családokért, idősekért dolgozók munkájának elismerésére
Kapocs Komplex Mintaprogram – a fogyatékossággal élők inklúziójáért
Minden Sport Mindenkié I. és II. – a fogyatékossággal élők sportjáért
Szeretettől Édes Főzősuli – edukációs program cukorbetegekért
Varázsceruza – Jótékonysági adománygyűjtés fogyatékossággal élő gyermekekért
Jószolgálati partnerségi programok – Puskás, a musical és Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás
Önkéntes Magazin – az önkéntesség népszerűsítéséért
fotó: civilut.hu