Hosszú Katinkát motiválja a negyedik hely

Plusz motivációt jelent Hosszú Katinkának, hogy lecsúszott a dobogóról 100 méter háton kedden, a Glasgow-ban zajló úszó Európa-bajnokságon.

Negyediknek lenni mindig rossz, három századdal lemaradni a dobogóról pedig talán még rosszabb. Nagyon örültem volna a bronznak, de lehet, hogy ez most kellett: ha nem úgy készültem, akkor ez jár” – értékelt a háromszoros olimpiai bajnok.

A 29 éves klasszis hozzátette, már most kellő motivációt kapott az Európa-bajnokságtól.

Ez valamilyen szinten jó, hiszen nincs kérdés, dolgozni kell. Abban mindenki biztos lehet, hogy én hétfőn hazamegyek és elkezdem a felkészülést” – mondta rendkívül elszántan.

Jó látni, hogy nem úgy működnek a dolgok, hogy eljutsz egy bizonyos szintre, utána pedig már adják az érmeket. Azokért minden évben meg kell küzdeni” – tette hozzá.

Ugyanakkor hangsúlyozta, bár annyira azért nincs rossz formában, de az ő fejével nehéz megemészteni az elért időket. Hozzátette, hogy az ő számaiban a mezőny nem annyira erős – „valaki hiányzik” -, s például szerdán a 200 méter vegyes döntőjében jó kis csatát vár.

Arra egyelőre nem tudott válaszolni, hogy a szerda délelőtti előfutamok során ott lesz-e majd a vízben 200 méter háton.

(MTI)

fotó: Magyar Úszó Szövetség / Derencsényi István