Nagy László: “Baromira örülünk, hogy ott vagyunk, és természetesen szeretnénk is megnyerni”

A Telekom Veszprém hétvégén Kölnben szerepel majd a Bajnokok Ligája FINAL4-ján. A klub sportigazgatója, Nagy László ellátogatott a Sport TV Harmadik Félidő Extra című műsorába, ahol elmondta, szezon előtt tényleg nem volt reális elvárás a FINAL4-részvétel.

Nyomás, teher nélkül játszanak, de ha idáig eljutottak, most már meg szeretnék nyerni a BL-t. Azt gondolja, ha ez sikerülne, az feledtetné a magyar bajnokságot. Momir Ilicről azt mondja, tele van ambícióval, folyamatosan tanul, kérdez és fejleszti magát. Arra is kitért, hogy ő játékosként hogyan transzformálta át magában a nyomást kihívássá, elérendő céllá.

„Szezon előtt nem sokan gondoltuk volna, hogy a Veszprém Final4-ba jut, egyébként nem is volt reális elvárás a csapat felé, hogy idén FINAL4-osok legyünk, de az elképesztően jó tavaszi szezonunknak köszönhető, hogy idáig jutottunk. Végtelenül büszkék vagyunk a játékosokra és úgy globálisan a csapatra, úgyhogy ez a hét, ami előttünk áll, ez mindig izgalmakkal teli. A jó hír, hogy COVID-mentes, azaz remélhetőleg teltház lesz, és ez, a kölni aréna hangulata nagyon sokat hozzá tud tenni a teljesítményéhez, úgyhogy várjuk a veszprémi szurkolók buzdítását”

– nyilatkozta a Harmadik Félidő Extrában Nagy László, a Telekom Veszprém sportigazgatója – számolt be a Sport TV. Majd kifejtette az okokat, hogy edzőváltás volt a klubnál, két olyan edzőt neveztek ki Momir Ilic és Gulyás Péter személyében, akik még nem dolgoztak felnőtt csapattal, illetve meg kellett válni olyan játékosoktól, akiknek élő szerződésük volt, és a helyükre új játékosokat kellett keresni. Azonban ezek a cserék jól sikerültek.

 „A csapat nagyon jól teljesített, úgy az edzői stáb, mint a játékosok. Az edzői stáb fő célja az volt, hogy az öltözőben egy stabil, őszinte egységet alkosson ez a játékoskeret, és azt gondolom, ez tavaszra ki is jött.”

A teljes beszélgetés:

Sajnálja, hogy Veszprém-mezben nem sikerült neki játékosként BL-t nyerni (A Barcelonával nyert kétszer is 2005-ben és 2011-ben), és a Kielce elleni 2016-os döntőt felidézve elárulta, az egy életre szóló, kellemetlen emlék, amit nem feledtet az, hogy három évvel később az elődöntőben legyőzték a lengyeleket. Abban bízik, hogy sportvezetőként összejön a siker:

„Ezen dolgozunk ezen a héten. Nyomás, teher nélkül játszunk egy jót gyakorlatilag, mert tudás szerint a játékosokban egyesével is bennük van a győzelem, és egy nagyon jó egységet hozott létre az edzői stáb, és minden játékos tudja a dolgát. Ezt kell majd kamatoztatni a hétvégén.”

A Veszprém a magyar bajnokság döntőjében alulmaradt a Pick Szegeddel szemben. Úgy gondolja, a FINAL4-on való jó szerepléssel lehet feledtetni ezt az eredményt.

„A fő célunk az volt, hogy visszahódítsuk a magyar bajnoki aranyérmet. Ez sajnos nem sikerült, úgyhogy lehet javítani, és szerintem egy BL-aranyérem minden szurkoló és minden Veszprémhez kötődő ember számára feledtetné a magyar bajnokság sorsát. Amikor játékosokat szerződtetünk, azért úgy megyünk neki, hogy FINAL4-ba szeretnénk jutni, és meg szeretnénk nyerni a BL-t ami inspirálóan hat, kihívást ad a játékosnak, hogy úristen, de jó lenne ennek a csapatnak a tagjának lenni, mert klubszinten ez a top.”

Felidézte azt, hogy játékosként mekkora nyomást érzett egykor Barcelonában, majd Veszprémben, és hogy ezzel hogyan birkózott meg:

„Barcelonában nem volt nyomás, viszont úgy alakították ki a csapatot, hogy esélye legyen eljutni a FINAL4-ba, és azt megnyerni is, de nagy nyomás a klub részéről nem volt, mindenki inkább kihívásnak tekintette. A pályafutásom során tanultam meg, hogy ezt a nyomást kihívássá, céllá tudjam transzformálni, aminek az eléréséért dolgozik az ember. Magyarországon a kultúra és az emberek beállítottsága miatt szeretünk nyomást helyezni a játékosokra, ami valamilyen szinten egyébként jó is, meg elvárható, de ezt az egyensúlyt kellene megtalálni, hogy meddig nyomjuk a játékost, vagy meddig tartjuk azt, hogy úgyis olyan kertünk van, akikkel reálisan ezt a célt el lehet érni. Az, hogy extra kézilabdát kell teljesíteni a hétvégén, ez kétségtelen, ezt tudjuk, minél kevesebb hibával, minél több jó egyéni teljesítménnyel, de mégis kollektíven működjön az egész. Ugyanígy megy neki a másik három csapat is rajtunk kívül, de tényleg szezon előtt reálisan nem ez volt az elvárás. Baromira örülünk, hogy ott vagyunk, és természetesen szeretnénk is megnyerni”

– árulta el, majd arról is beszélt, hogy a 11 hónapos szezonnak ez a hét a legszebb időszaka, mert ott vannak, ahova nagyon kevesek jutnak el, és 8-10 csapat örömmel cserélne velük.

Összehasonlította Momir Ilicet és Talant Dujsebajevet, a szombati ellenfél egykori világklasszis trénerét:

„Tartják mindketten a karakterüket, amilyen játékosok voltak, azt viszik tovább az edzői pályafutásuk során. Talant lépéselőnyben van jó pár évvel, hiszen régóta edzősködik, Momo gyakorlatilag elsőéves, de ettől függetlenül teli ambícióval. Rengeteget tanul, mindig kérdez, hívja az edző kollégáit Szerbiából, Spanyolországból, tényleg azért, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsön be.  Rengeteget beszél a játékosokkal is, ez alapján fejleszti magát.”

A Sport TV a FINAL4 minden fontos pillanatát képernyőre tűzi, és már a hét minden napján hangolódik az eseményre. 

 

A FINAL4 -hét programja a Sport TV-n:

Harmadik Félidő Extra (Rasmus Lauge): június 16., csütörtök 18:00, Sport1

Harmadik Félidő Extra: június 17., péntek 22:00, Sport1

FINAL4, 1. nap (benne a Telekom Veszprém – Kielce és THW Kiel – Barcelona elődöntők): június 18., szombat 14:00, Sport1 (élő)

FINAL4, 2. nap (benne a bronzmérkőzés és a döntő): június 19., vasárnap 14:00, Sport1 (élő)

Harmadik Félidő: június 19., vasárnap 20:30, Sport1 (élő)

fotó: Sport TV