Pastrovics Melinda befejezte a játékot, edzőként dolgozik tovább

Bejelentette visszavonulását Pastrovics Melinda, a Siófok KC korábbi magyar válogatott kézilabdakapusa.

Pastrovics Melinda húsz év után befejezi profi karrierjét és a szezon második felében már az edzői pályafutására koncentrál – számolt be a Siófok KC honlapja.  A 36 éves kapus továbbra is klub kötelékében marad, csak a munkakörei fognak megváltozni.

A rutinos kapus a klub honlapján elmondta, hogy az elmúlt fél évben folyamatosan érülések hátráltatták, a térde már nem bírta a terhelést, ezért meghozta a döntést.

„Az elmúlt fél évben folyamatosan sérülések hátráltattak, a térdem már nem bírta olyan szinten a terhelést, mint korábban. Mivel én sem leszek fiatalabb, azt a racionális döntést kellett meghoznom, hogy befejezem a pályafutásomat. Négy éve foglalkozom már kapusokkal, és eddig is úgy terveztem, hogy a visszavonulásom után az utánpótlásban szeretnék dolgozni. Komoly terveim vannak, amelyekben a klubom is támogat. Szerencsére nem úgy történik most, hogy valami véget ér, és nem jön helyette semmi.” –nyilatkozta az SKC Magazinnak Pastrovics Melinda.

Pastrovics az SKC utánpótlásának kötelékében fog tevékenykedni a következő időszakban és a fiatal kapusnövendékek kinevelésében játszana főszerepet. Szeretné, ha idővel olyan tehetségek kerülnének ki Siófokról, akik akár a magyar válogatott mezét is felhúzhatják. Az első lépés az edzősködéshez szükséges minél magasabb szintű képesítés megszerzése, az elkövetkező időszakban ezen fog dolgozni.

Mint ismert a kiskunhalasi nevelésű kapus több klubnál is szerepelt (Ferencváros, Vasas, Debrecen, illetve a székesfehérvári Alcoa FKC) is. Az FTC színeiben több sikerben volt részese:  kétszeres KEK-győztes (2011, 2012), EHF Kupa-győztes (2006), Bajnokok Ligája-ezüstérmes (2002) és kétszeres magyar bajnok (2002, 2007). Pastrovics 2001-ben döntős volt a junior világbajnokságon, a felnőtt válogatottban pedig 30 alkalommal lépett pályára.

“Belegondolni is őrületes, hogy húsz évig játszhattam. Örömmel emlékszem vissza erre az időszakra, amely alatt sok szép eredményt értem el. A mostani fiataloknak azt üzenném, legyenek vagányak és élvezzék ki minden percét, hogy azzal foglalkozhatnak, amit szeretnek, mert nem mindenkinek adatik ez meg.” –  így zárta gondolatait Pastrovics Melinda.

fotó: Siófok KC