Kovács Bálint a TOP ötben végzett Katarban!

Alaposan bekezdett Kovács Bálint a Katari Nemzetközi Bajnokság Superstock 600-as kategóriájában. A múlt hétvégi duplafutamos versenyen a 220 Volt H-Moto Team 16 éves motorosa azonnal letette a névjegyét, ugyanis mindkét versenyen hibátlan motorozást bemutatva az ötödik helyen végzett, és a megszerzett 22 pontjával az ötödik helyen várja a bajnokság –

Kovács Bálint: „Meg kell ragadnom az esélyt, amit a csapatomtól kaptam”

Pályafutása eddigi legnagyobb fordulópontjához érkezett el Kovács Bálint. A 220 Volt H-Moto Team fiatal motorosa egy teljes szezont versenyezhet végig a katari nemzetközi bajnokság Superstock 600-as kategóriájában, azaz most decembertől egészen a tavasz kezdetéig ideális körülmények között készülhet fel a 2018-as szezonjára. Bálint már tesztelt a dohai pályán, és a

Kelemen Krisztián: „Szerintem félig tele a pohár!”

Vélhetően akkor járunk legközelebb az igazsághoz, ha a 220 Volt H-Moto Team idei szezonjára a felemás jelzőt aggatjuk. Voltak feledhetetlen percek 2017-ben, bajnoki cím és futamgyőzelmek utánpótlás kategóriában hazai és nemzetközi téren, míg a felnőtteknél elmaradtak a versenyzők a várakozástól, annak ellenére, hogy több motoros is dobogóra állhatott az év