Az ügyészség vádat emelt 18 FTC-szurkoló ellen a tavaly novemberi Groupama Arénában történt verekedés ügyében. A Fővárosi Főügyészség szóvivője, Bagoly Bettina a Sport TV Mai helyzet című műsorában árult el részleteket az indítvánnyal kapcsolatban.
A Sport TV tájékoztatása szerint a szóvivő elmondta, az a két férfi, akiket megtámadtak, ők az ügy sértettjeit, és nem vádlottak még akkor sem, ha egyiküknél kés volt, mert jogos védelmi helyzetben volt. Illetve megtudtuk, hogy a legsúlyosabb kiszabható ítélet 7,5 év szabadságvesztés lehet az ügyben.
„A nyomozás lezárult azokkal az elkövetőkkel, támadókkal szemben, akiknek az eredményes nyomozás során sikerült megállapítani a kilétüket. Közülük 18 személlyel szemben nyújtott be vádiratot a kerületi ügyészség. Azonban hozzátenném, hogy ezzel a nyomozás véglegesen még nem zárult le, a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói továbbra is dolgoznak azon, hogy a még ismeretlen elkövetők kilétét felderítsék” – nyilatkozta az esetről Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője Arra a kérdésre is reagált, hogy a 18 főben, akik ellen most vádat emeltek, benne van-e az a két személy, akit megtámadtak, és akik közül az egyikük késsel védte magát a támadás ellen: „A két férfi, akiket megtámadtak, ők az ügy sértettjeit, tehát nincsenek a vádlottak között, a vádlottak közt a támadók vannak” – fogalmazott Bagoly Bettina a Sport TV Mai helyzet című műsorában. Mint ismert a támadók abba a csoportba tartoztak, amelyik bojkottálta a vénaszkenner miatt a Ferencváros mérkőzéseinek látogatását, míg a megtámadott két férfi abba a csoportba, amelyik járt meccsre. A vád szerint épp ez volt a támadás oka, egy szabálykövető magatartás megtorlásáról volt szó. Felvetődött az is, hogy a sértettnél kés volt, és hogy ezt az ügyészségnek figyelembe kell-e vennie. „Tényszerű, hogy az egyik sértettnél kés volt. Az egyébként, hogyan vitte be a kést a mérkőzésre, már felmerült korábban is, de az, hogy a beléptetésnek milyen szabályai vannak, az nem az ügyészség asztala. A nyomozóknak és az ügyészségnek azt kellett vizsgálni, hogy jogszerűen használta-e a kést a sértett, akit megtámadott ez a szervezett, egységes 30-50 főből álló csoport. Azt lehet elmondani, és ezt már a nyomozás kezdeti szakaszában is látni lehetett, hogy jogos védelmi helyzetben volt a sértett, védekezésül használta a kést, már ezzel próbálta távol tartani magától a támadóit, ami viszont egyébként nem sikerült, a földre került, és amikor bántalmazták, többen ütötték, rúgták és taposták, akkor védekezésül használta ezt a kést; az egyik vádlott lábát megvágta. Azonban az megállapítható, hogy a támadás jogtalan volt, és a jogtalan támadással szemben pedig a jogos védelmi helyzet megilleti a megtámadott személyt. Tehát az ő gyanúsítotti kihallgatására sor sem került.”
A szóvivő hozzátette, hogy változott a szabályozás az önvédelemmel kapcsolatban: „A korábbihoz képest szélesedett a jogos védelmi helyzetnek a lehetősége. Ez azt jelenti például, – hogy ha a konkrét példánál maradunk – hogy ha csoportos a támadás, és az személy ellen irányul, ahogy a konkrét esetben, akkor azt élet elleni támadásnak kell tekinteni. Ez azt jelenti, hogy a megtámadott személy védekezhet, az életét védi, és ilyenkor a szükséges mértéket is túllépheti akár.”
A ügyészség kilenc terhelt esetében indítványozza azt, hogy a bíróság ítélje őket végrehajtandó szabadságvesztésre, ha bűnösségüket megállapítja, 9 elkövetővel szemben pedig azt, hogy függessze fel próbaidőre a büntetés végrehajtását. Ezt is megindokolta Bagoly Bettina. „Egyéni felelősség van a büntetőjogban, nyilván attól függ, hogy mi az ügyészség indítványa a konkrét elkövetőkkel szemben, hogy az az adott vádlott milyen cselekményt követett el a vád szerint, tehát mi vele szemben a megállapítható bűncselekmény. Itt több bűncselekmény is van, ami a vádban szerepel, a legsúlyosabb az aljas indokból elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés kísérlete, ezt a törvény 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Vannak olyan támadók, akik a vád szerint nem csak az egyik sértett bántalmazásában vettek részt, hanem a mindkét sértett bántalmazásában. Ez az ő esetükben megemeli még a büntetési tételt, ez azt jelenti, és itt a maximumot mondom, hogy a legsúlyosabb büntetés, ami kiszabható, az 7,5 évig terjedő szabadságvesztés.
fotó: Sport TV