Május 26-án kezdődik az év legkiemelkedőbb nemzetközi vitorlásversenye Balatonfüreden.
Május 26-ától a világ legjobb vitorlázóival lehet majd találkozni a Balatonfüred előtti vizeken. Itt rendezik meg ugyanis a Dragon hajóosztály Európa-bajnokságát, amelyen szép számmal vesznek részt olimpiai és világbajnokok is. A Johanna nevű magyar hajó pedig mindenképpen az esélyesek közé számít, a szervezők titkos álmai szerint akár dobogón is végezhetnek.
A szervezők közlése szerint a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) nagy hangsúlyt fektet arra, hogy minél több magas szakmai értékű nemzetközi vitorlás eseményt rendezzenek a Balatonon. Ezért örömmel támogatták a hajóosztály magyarországi szervezete, a Magyar Dragon Szövetség és a Balatonfüredi Yacht Club közös pályázatát a rendezési jog megszerzésére – mondta el Holczhauser András, az MVSz főtitkára a Dragon Európa-bajnokság beharangozó sajtótájékoztatóján.
Az előzetes jelentkezések alapján 15 országból 180 sportoló vesz részt a hajóosztály kontinensviadalán, akik között a világ legkiválóbb vitorlázóival is lehet majd találkozni. Jochen Schümann háromszoros olimpiai bajnok mellett már megerősítette részvételi szándékát az America’s Cup versenyek egyik doyenje, az ausztrál Peter Gilmour, valamint az 1996-os olimpia bajnoka, az ukrán Jevgen Braszlavec.
Mindez rendkívül fontos Balatonfüred városának is, amely örömmel ad otthont ilyen magas színvonalú eseményeknek – erősítette meg Bóka István, a város polgármestere. Nemcsak azért fontos ez, mert az eseményre utazó sportolók, csapataik, edzőik, a nemzetközi rendezésben részt vevő versenybírók és sportdiplomaták közel kétezer vendégéjszakát töltenek el a városban, hanem azért is, mert erősíti a Balaton-part talán leghangulatosabb városáról kialakult összképet, amely vonzerőként hat majd a nemzetközi vitorlás turizmus irányában is.
Az eseménynek a város legpatinásabb vitorlás egyesülete, a több mint 150 éves Balatonfüredi Yacht Club (BYC) ad otthont, amelynek kikötőjében évente kerül sor hasonlóan magas szintű eseményekre. A klub nemcsak a versenyek rendezésében, hanem az utánpótlás nevelésében is élen jár, sokan ismerkedtek itt meg a vitorlázás alapjaival a sportág ifjú tehetségei közül – hangsúlyozta Böröcz István, a BYC ügyvezetője.
A szervezők számára egyre sűrűsödnek a feladatok. Május 22-én kezdődik az előversenynek számító magyar bajnokság, amelyre már 15 nemzetközi egység is jelentkezett. A résztvevők ekkor már ismerkednek a tó meteorológiájával, jellegzetességeivel. Az Európa-bajnokság május 26-án kezdődik a technikai ellenőrzésekkel, az első futamot május 28-ára tervezik. Az ünnepélyes megnyitóra Balatonfüred gyönyörű reformkori városrészében, a Szívkórház előtti Gyógy téren kerül majd sor, mondta el a szervező bizottságot vezető Náray Vilmos, a Magyar Dragon Szövetség elnöke.
Az esélyeseket számba véve a legismertebb név talán a német Jochen Schümanné, aki taktikusként lesz jelen az egyik hajóban. Schümann négy olimpiai érmet nyert, az NDK színeiben kétszer, az NSZK színeiben pedig egy alkalommal volt olimpiai bajnok, egyszer ezüstérmes, és egyik legfontosabb tagja volt a svájci Alinghi többször is America’s Cup-ot nyert csapatának.
Mivel az Európa-bajnokság nyílt, Hongkongból és Japánból is érkeznek versenyzők a megmérettetésre. A japán hajót az a Peter Gilmour kormányozza, akinek a neve ma már fogalom azok között, akik figyelemmel kísérték a világ legismertebb vitorlás versenye, az America’s Cup elmúlt három évtizedének történetét. Az ausztrál versenyző háromszor nyerte el a Match Race (párosverseny) világbajnoki címet, öt különböző America’s Cup csapat tagja volt, és 2007-ben az Alinghi tagjaként győzött is.
Ugyancsak német színekben versenyez Malte Philipp, aki a vitorlázás „csúcskategórájának” számító Finn dingi osztályban kétszeres világbajnok, de Dragonban is nyert már vb-t. A dán Jörgen Schönherr a Dragonon kívül korábban két másik hajóosztályban (repülő hollandi és 505) is nyert már világbajnokságot, hajóján egy másik dán kiválósággal, Theis Palmmal, aki nyolcszoros világbajnok. Az ukrán Jevgen Braszlavec az 1996-os olimpia bajnoka 470-es hajóosztályba – s nem mellesleg 2015-ben Dragon osztályban is nyert világbajnoki címet.
És természetesen itt lesznek a Dragon osztály közelmúltjának bajnokai: a német Stephan Link (2017: Gold Cup győztese), a portugál Pedro Andrade (az Európa-bajnoki cím védője, ezúttal egy holland hajóban) vagy a Dragon-veterán, többszörös világbajnok, és a Balatonra szinte hazajáró német Vinci Hoesch.
De ne feledkezzünk meg a legerősebb magyar csapatról sem: Kis-Szölgyémi Ferenc a 2010-ben Balatonkenesén rendezett Európa-bajnokságon szeretett bele a Dragonba, és elhatározta, hogy nemzetközi szinten kíván versenyezni. Csapata összeállítása azóta is változatlan: Kiss Tamás a repülő hollandi osztályban megszerzett technikai és vitorlabeállítási tudását hozta magával, míg Vezér Károly, többszörös Soling világbajnok a csapat dinamikáját és taktikai tudását erősíti.
(Vezér Károly)
Télen általában Portugáliában és Franciaországban edzenek, és az elmúlt években egyre jobb eredményeket hoznak. Nyertek már világbajnoki futamokat és több nemzetközi versenyt is. Mivel „Fecó” a Balatonon nőtt fel és lett versenyvitorlázó, a helyi időjárás és a tó ismerete révén jó eséllyel pályázhat akár dobogós helyre is.
A támogatók közül kiemelkedik az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatása, amely a rendezvény anyagi alapjait biztosította. A szervezők külön köszönetet mondtak Balatonfüred városának, amely a közterületen zajló események színhelyeit és a versenyzők valamint a hajószállító utánfutók parkolását adja, valamint a Hotel Silverine Lake Resort szállodának, amely a klub „szomszédjaként” kikötőhelyekkel és parkolóhelyekkel segíti a versenyek zavartalan lebonyolítását.
A verseny „éles” futamai május 28. és június 1. között zajlanak majd. Naponta kettő, összesen nyolc futamot terveznek. A versenyekről naponta kerül majd fel összefoglaló a verseny weboldalára és a Youtube-ra is, mégpedig a Dell EMC és a Sailingbooks.hu vitorlás webáruház jóvoltából, amelyek a videós közvetítést támogatják.
A Dragon Európa-bajnokság rendezése csak támogatókkal és kiváló partnerekkel lehetséges. Ezért a szervezők e helyütt is köszönetet mondanak a versenyt támogatóinak és partnereinek:
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Marinepool, Novofer Zrt., Dell EMC, Quantum Sails, Homola Pincészet, Szt. Donát Pincészet, Kreinbacher Birtok, Öregtanya, Hotel Silverine, Balatoni Hajózási Zrt., Live PR, SailingBooks.hu valamint Hungária Yacht Club és Magyar Vitorlás Szövetség.
További információk:
A Dragon Európa-bajnokság honlapja: www.dragoneuropeans2018.hu
Közösségi média: https://www.facebook.com/dragoneuropeanshungary