Az U19-es labdarúgó-válogatott a címvédővel küzdhet az Eb-részvételért

Az elitkörbe jutott két magyar utánpótlás labdarúgó-válogatott közül az U19-es többek között a címvédő Angliával találkozik tavasszal az Európa-bajnoki selejtezősorozat szerdai sorsolása alapján.

A magyar szövetség honlapja szerint a magyarok az angolokon kívül a négyes tornának otthont adó macedónokkal, valamint a lettekkel csapnak majd össze a március 21-én kezdődő eseményen, melyről egy válogatott jut ki a finnországi kontinensviadalra.

Az U17-es válogatott dolga annyiban mindenképpen könnyebb lesz, hogy hazai pályán szerepelhet március 22-től az elitkörben, méghozzá Izrael, Szlovénia és Románia nemzeti együttese ellen. Ebben a korosztályban a nyolc csoportgyőztes mellett a hét legjobb második helyezett is biztosítja helyét az angliai Eb-n.

A 2018/19-es idény őszi selejtezőtornáinak is elkészült a beosztása, mindkét korosztályban rendező lesz Magyarország. Az U17-es csapat szeptember 30-tól Szerbia, Románia és Litvánia ellen próbálja kiharcolni a továbbjutást, az U19-es válogatott pedig október 10-től Ausztria, Szlovénia és Koszovó ellen igyekszik megszerezni a továbbjutást érő első két hely valamelyikét.

(MTI)