Fucsovics az első kiemelt a budapesti tornán

Fucsovics Márton lesz az első helyen kiemelt teniszező a február 4-én kezdődő, 64 ezer euró összdíjazású budapesti challenger-tornán.

A magyar szövetség kedden hozta nyilvánosságra a verseny nevezési listáját, melyből kiderül, hogy Jürgen Melzer nem tér vissza megvédeni a címét. Az osztrák játékos nem sokkal tavalyi diadala után apa lett, és a wimbledoni bajnokság óta nem lépett pályára.

A BOK Csarnok vendége lesz ugyanakkor a tavaly döntős Fucsovics, aki kedden továbbjutott az Australian Open második fordulójába, így várhatóan a 73. hely környékére jön fel a világranglistán. A melbourne-i Grand Slam-torna után a magyar éljátékos még a Belgium elleni Davis Kupa világcsoport-nyolcaddöntőn is pályára lép Liege-ben.

Balázs Attila ugyancsak alanyi jogon főtáblás Budapesten, mint ahogy ott lesz Piros Zsombor is, aki nemrég top 100-as játékost győzött le, majd az Australian Open selejtezőjében is aratott egy győzelmet. Rajtuk kívül Valkusz Máté, Borsos Gábor és Nagy Péter is szerepel a BOK Csarnok kemény pályáján.

A külföldi játékosok közül a 21 éves svéd Elias Ymer (140.) és a 17 éves kanadai Felix Auger-Aliassime (159.) emelkedik ki. Utóbbi a legfiatalabb, aki valaha meccset nyert challenger-torna főtábláján, és már két challenger-trófeát gyűjtött. A magyar főváros közönsége 13 top 200-as játékost figyelhet majd testközelből.

(MTI)