Mozgalmas időszak áll a vb-re nevezhető atléták előtt.
Hamarosan kiderül ugyanis, hogy hány fős csapat képviseli a magyar színeket a hazai rendezésű világbajnokságon. A folyamat három lépcsős lesz, a válogatott végső névsora pedig augusztus 7-e után derül ki – mondta el a hazai szövetség honlapján, Scheidler Géza, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) sportszakmai igazgatója.
(Schindler Géza; fotó: MASZ)
„Augusztus 7-ig a létszám folyamatosan változni fog, hiszen egy több tényezős rendszerről van szó. Tegnap lezárult a kvalifikációs időszak. Innen már semmilyen eredmény nem releváns a magyarországi világbajnokságra való kijutás szempontjából. Ettől kezdve a nemzetközi szövetség (WA), és a nemzeti szövetségek döntésein múlik a világbajnokságra kijutók összetétele.”
– hívja fel a figyelmet a sportvezető.
Amit biztosan tudunk
A magyar csapatba nevezhető Kozák Luca (100 m gát), Halász Bence (kalapácsvetés), Molnár Attila (400 m), Kéri Bianka (800 m), Madarász Viktória és Récsei Rita (női 35 km gyaloglás), Helebrandt Máté ( férfi 35 km gyaloglás), valamint Szabó Nóra és Kovács-Garami Katalin (maraton).
(Molnár Attila; fotó: MASZ)
„A „Road to Budapest” ranglista jelenlegi állása alapján kijelenthető, hogy további 10-14 versenyző jó esélyekkel nevezhető lesz az augusztus másodikán megjelenő frissített ranglista alapján is, nevesíteni azért nem érdemes, mert előfordulhatnak akár nagyobb mozgások is a rangsorban az ún. „last chance” versenyek után. A következő fontos dátum az augusztus 5-e, amikorra kiderül, hogy a nemzeti szövetségek kinek az indulási szándékát vagy lehetőségét törölték a listáról. Ezért a frissített lista alapján csak 5-én lehet kijelenteni, hogy kik kerültek előrébb a rangsorban, és ezzel véglegesen lezárul a „Road to Budapest” küldetése” – jegyezte meg az igazgató felhívva a figyelmet arra is, hogy ezt követően a rendező jogán Magyarországnak lehetősége van további atlétákat nevezni, és ezek elfogadása után tudnak végleges csapatot hirdetni. Ez lesz a harmadik kör, amikor a Magyar Atlétikai Szövetség hivatalosan is bejelenti az induló atléták névsorát!
(Kéri Bianka; fotó: MASZ)
Közben kiderült, hogy a világbajnokságon mindössze négy számban biztosan nem indul magyar, ezek: férfi és női 10 ezer méteres futás, női 3000 méteres akadályfutás és férfi rúdugrás.
A budapesti vb-t augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban, ezenkívül az utcai futó- és gyalogló versenyeknek a Hősök tere ad otthont.
fotók: MASZ