A Hajdú-Bihar Megyei Röplabda Szövetség által rendezett Traubisoda Hajdú-Bihar Megyei Strandröplabda Bajnokság 2018. évi ötödik fordulójára hétvégén Hajdúszoboszlón került sor.
A szervezők beszámolója szerint az előző fordulóhoz képest sokkal többen neveztek. Ezúttal az idő is kegyes volt, a napsütéses időt rövid ideig felváltó záporok hűsítőleg hatottak a játékosokra. A dobogós helyezést elért versenyzők pedig annak is külön örülhettek, hogy az érmeket Molcsányi Ritától, a magyar felnőtt válogatott liberójától vehették át. Sőt, nemzeti együttesünk egyik legnagyobb kedvence a tombolasorsolásnál is segédkezett. Az indulók között ugyanis a regisztrációkor kapott sorszám alapján sorsolást tartottak, amelyen a játékosok röplabdázással kapcsolatos ajándéktárgyakat vehettek át a BRSE meghatározó játékosától.
A férfiaknál a Kozsla Ádám, Surányi István páros győzött, második helyet szerzett Bodnár Lajos és Filius István, harmadik helyre ért be a Lakatos Attila, Pilka Gábor kettős, a negyedik egy lengyel duó lett.
Az összesített pontversenyt Lakatos Attila és Pilka Gábor vezetik 16-16 ponttal, a 13 ponttal álló Berkes Zoltán előtt.
A hölgyek 12 párosa közül a legutóbbi fordulóban bronzérmet szerzett Domonkos Kitti és Molnár Vivien először nyertek fordulót. Örömük azért is volt nagy, mert a döntőt szetthátrányból nyerték meg a Félegyházi Viktória, Gulyás Vivien páros ellen. A bronzérmeket a békéscsabai nevelésű Kucsera Eszter és Nagy Barbara vehették át.
Az összesített pontversenyben Dr. Kovács Katalin vezet 18 ponttal, a 13 pontos Gulyás Vivien előtt. A harmadik helyen négyes holtverseny van, az egyaránt 12 pontos Domonkos Kitti, Molnár Vivien, Pálfi Kitti és Smidróczki Dóra között.
A vegyes párosoknál öt hármas csoportban kezdődött a verseny, amelyekből az első két helyezett jutott a legjobb 10 közé. A keresztjátékok után a legjobb öt közé jutott párosok körmérkőzéses formában döntötték el a helyezések sorsát.
A győzelmet végül veretlenül a Takács Dáné Orsolya, Lakatos Attila kettős szerezte meg. Második helyre ért be Gulyás Vivien Fekete Áronnal az oldalán, akik a csoportbeli vereségért a második helyért vívott legutolsó találkozón vágtak vissza Dr. Kovács Katalinnak és Gyula Zoltánnak.
Az összesített pontversenyben tömörödött az élmezőny. Jelenleg az élen Dr. Kovács Katalin és Gyula Zoltán állnak 18-18 ponttal. Őket követi Lakatos Attila 17 egységgel. A fordulót kihagyó Szabó Kármennek és Nagy Mártonnak 16-16 pontja van.
A verseny következő fordulójára már most hétvégén sor kerül. Július 21-én a női és férfi párosokat, július 22-én pedig a vegyes párosokat Hajdúböszörményben a strandfürdő főbejáratánál várják 9 és 10 óra között.
A mostani fordulóban is minden résztvevő Traubisodát kap ajándékba, ezen kívül igen változatos lesz a megnyerhető díjak, ajándékok sora:
- Az első három helyezettek érem és oklevél díjazásban részesülnek.
- Az első helyezett csapatok mindkét tagja külön-külön kupát nyer.
- Az indulók között is a regisztrációkon kapott sorszám alapján sorsolást tartanak, amelyek révén a játékosok röplabdázással kapcsolatos ajándéktárgyakat vehetnek át.
Az eredmények, képek és a versennyel kapcsolatos más információk megtalálhatók a Szövetség honlapján (http://hajduvolley.fw.hu ) és a Facebookon (https://www.facebook.com/hbmstrandroplabda).