Az Európa-bajnokság után a kairói világbajnokságon is ezüstérmet nyert az öttusázó Kasza Róbert.
A hagyományos verseny döntőjébe jutott másik magyar, Marosi Ádám 12. lett.
A döntő már pénteken elkezdődött a körvívással, amelyben Kasza nagyszerűen szerepelt, 24 győzelmet aratott és 11 ellenfelétől kapott ki, ezzel a holtversenyben élen végző, egy győzelemmel többet gyűjtő orosz Aleszandr Leszun és dél-koreai Jung Dzsin Hva mögött harmadik volt. Marosi 17 ellenfelét verte meg és 18-tól szenvedett vereséget, ezzel a 17. helyen állt.
A szombati folytatásnál Marosi a hatodik, Kasza pedig a nyolcadik legjobb időt érte el a 200 méteres úszásban, amelynek rajtjánál már nem volt ott – derékfájás miatt – az olimpiai és világbajnok Leszun. Ezután következett a bónuszvívás, amelyben először a 36. helyezett lépett pástra a 35. ellen és a győztes vívhatott a 34.-kel, majd így tovább az elsőig. Ebben Kasza két pontot tett hozzá addigi teljesítményéhez, Marosi viszont nem nyert asszót.
A lovaglás előtt Kasza második, Marosi 12. volt.
A lovaspályán mindkét magyar jól teljesített, Kasza egy verőhibával, Marosi egy akadályveréssel és két másodperces időtúllépéssel ment végig, ezzel az élcsoportban zárták ezt a számot.
A lövészetekkel kombinált 4×800 méteres futásnak előbbi másodikként vághatott neki a dél-koreai Jung után kilenc másodperccel, míg utóbbi kilencedik volt a rajtnál. Kasza végig tartotta pozícióját, sőt az utolsó lövősorozat után meg is szorította ázsiai ellenfelét – amint arról Martinek János szövetségi kapitány beszámolt az MTI-nek. Végül maradt a második helyen, míg Marosi – aki Kaszával és Demeter Bencével aranyérmes volt csapatban az Eb-n – három helyet visszacsúszva tizenkettedikként futott a célba.
Kasza az MTI-nek elmondta, mozgalmas és megterhelő héten van túl, és keveset aludt az elmúlt napokban.
„Kedden hajnali fél egykor született meg a második gyermekem, majd másnap hajnali háromkor indultunk ki a világbajnokságra” – mondta.
A döntőre rátérve úgy fogalmazott, hogy tudatosan és jól vívott pénteken, végig kiegyensúlyozott volt.
„Ma pedig megcsináltam azt, amire képes vagyok. Semmi extra nem történt, de jól versenyeztem, ami a második helyre volt elég. Ezüstöt nyertem az Eb-n és most a vb-n is, eddig ez pályafutásom csúcsa” – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy mindenkinek köszönettel tartozik, akinek ebben egy kicsi kis része is volt.
Csapatban a magyarok negyedikek lettek. Az aranyérem az egyiptomiaknak jutott.
“Nagyon boldog vagyok. Végre sikerült érmet szereznem világbajnokságon is. Öt érmem van Európa-bajnokságokról, de a vb-dobogót eddig mindig “körbe lőttem”. Tényleg nagyon nagy siker ez számomra és nagyon elégedett vagyok. Voltak hibáim a döntőben, hiszen a vívásban is maradt egy pici és végül talán sokba került, hogy a lovaspályán elfáradtam picit a 11-es akadályra, ahol nem voltam elég határozott. De összességében boldog vagyok és elmondhatatlanul örülök a megnyert ezüstéremnek.” – nyilatkozta a www.pentathlon-hu-nakKasza Róbert a helyszínen.
Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):
férfi hagyományos verseny, egyéni, világbajnok:
Jung Dzsin Hva (Koreai Köztársaság) 1400 pont
2. Kasza Róbert 1393 (vívás: 24 győzelem/11 vereség/246 pont, úszás: 2:04.04 perc/302 pont, lovaglás: 293 pont, lövészet-futás: 12:28.00 perc/552 pont)
3. Justinas Kinderis (Litvánia) 1382
…12. Marosi Ádám 1352 (17/18/202, 2:03.68/303, 291, 12:24.10/556)
Harangozó Bence és Demeter Bence nem jutott döntőbe.
férfi hagyományos verseny, csapat, világbajnok:
Egyiptom (Eszlam Hamad, Ahmed Hamed, Jasszer Hefni) 3954 pont
2. Lengyelország (Jaroslaw Swiderski, Sebastian Stasiak, Szymon Staskiewicz) 3947
3. Koreai Köztársaság (Jun Vung Tae, Jung Dzsin Hva, Hvang Vu Dzsin) 3766
4. Magyarország (Kasza Róbert, Marosi Ádám, Harangozó Bence) 3764
(MTI)
fotó: UIPM