Öt újabb olimpiai szint volt a zárónap termése a 125. Szerencsejáték Zrt. Úszó Országos Bajnokságon Kaposvárott – Kovács Benedek Bendegúz ráadásul a világ idei második legjobbjával győzött 200 háton (az első idő pedig Kós Huberté). Telegdy Ádám szintén teljesítette a szintet, akárcsak ugyanezen a távon Szabó-Feltóthy Eszter. Ő is, és a 800-on hozzá hasonlóan „párizsi időt” úszó Betlehem Dávid élete első egyéni felnőttbajnoki címét ünnepelhette. Milák Kristóf pedig az idei ob-n a negyediket: 100 pillangón is megerőltetés nélkül nyert. Az éremtáblán óriási fölénnyel végzett az élen a BVSC-Zugló.
Belehúztak a hátúszók a zárónap elején: a kétszázas távon a férfiaknál Kovács Benedek Bendegúz és Telegdy Ádám eredt Kós Hubert nyomába – a BVSC kiválósága a világ idei második legjobb idejével nyerte a távot (16 századdal maradt el az Amerikában edző, jelenleg világelső Kóstól), és persze az olimpiai kvalifikációs szintet is teljesítette Telegdyvel egyetemben. Más kérdés, hogy az olimpiai 5. helyezett kőbányás kiválóság hosszú évek után először nem lesz ott a 200 háton a soros világversenyen, miután Kós Hubert és Kovács is előtte van a rangsorban. Kovács ugyanakkor a tavalyi egy arany-két ezüst kollekció után pályafutása során először begyűjtötte mindhárom hátúszó-aranyat – számolt be szombaton a Magyar Úszó Szövetség.
Ezután a hölgyeknél Szabó-Feltóthy Eszter aratott magabiztos győzelmet – így pályafutása első nagypályás felnőttbajnoki címét szerezte meg az elmúlt években egyeduralkodó Burán Katalin előtt, ráadásul a Vasas kiválósága is bőven a párizsi „vonalon” belül ért a falhoz.
Nyolcszázon is egy „elsőbálozó” magyar bajnoknak tapsolhatott a közönség: Betlehem Dávid összekapta magát az 1500 csalódását követően, és ezúttal ő nyert négy másodperccel klubtársa, Rasovszky Kristóf előtt. Az ifjú veszprémi karrierje első medencés bajnoki aranyát viheti haza – egy vb- és olimpiai A-szint díszes kíséretében. Korántsem mellesleg ezzel meggátolta olimpiai ezüstérmes riválisát, hogy 2022 után idén is megcsinálja a 400-800-1500-as klasszikus triplát. Késely Ajna a hölgyek között bizonyult a legjobbnak a 400 után 800-on, igaz, a hosszabb távon még nem sikerült ötkarikás vizekre tempóznia, de a vb-csapatban megerősítette a helyét.
Milák Kristóf gond nélkül szerezte meg negyedik aranyérmét – plusz két ezüsttel az ob legeredményesebb versenyzője –, száz pillangón egy olimpiai A-szinttel ünnepelte pályafutása első felnőtt bajnoki címének hetedik évfordulóját, elvégre épp 2017. április 22-én állhatott fel a dobogó tetejére, miután győzött 100 pillangón; akkor 51.98-cal, most 50.80-nal (ez egyébként holtversenyben a világ idei második legjobbja, de bőven lesz ez még jobb is). A hét esztendő alatt egyébként hatszor nyert ezen a távon (eggyel többször, mint kétszázon, csak 2019-ben végzett előtte Szabó Szebasztián).
A hölgyeknél Ugrai Pannának sikerült megelőznie Sebestyén Dalmát, aki negyedórával az 50m mell megnyerése után állt oda a pillangóra – a férfiaknál Gál Olivér védte meg címét az egyhosszos versenyben.
Az ob-t záró 4×200-as gyorsváltókban a férfiaknál természetesen a BVSC győzött, ez volt az ötödik elsőségük (a férfiaknál 3/3-at csináltak, a mixben 2/2-t), ugyanakkor megjegyzendő, hogy az ezüstérmes veszprémiek soraiban Rasovszky Kristóf az egész mezőny második leggyorsabb részidejét érte el, ráadásul első emberként; nem titkolt célja, hogy legalább előfutamos tartalékként beférkőzzék az Európa-bajnok 4×200-as gyorsváltóba. A hölgyeknél az újpestiek remekeltek, soraikban Kapás Boglárkával, aki így aranyéremmel ünnepelhette születésnapját.
Az éremtáblán óriási fölénnyel végzett az élen a BVSC, 13 elsőséggel – a zuglóiak kétszer annyi érmet (30) gyűjtöttek, mint a második győriek, és összesen annyit, mint a második-harmadik-negyedik egyesületek együttvéve.
A döntők előtt ült össze az edzőbizottság, amely elfogadta Sós Csaba szövetségi kapitány előterjesztését – a vb-csapat névsorát még az elnökségnek kell jóváhagynia, mielőtt hétfőn hivatalossá (és nyilvánossá) válik.
Nyilatkozatok
Milák Kristóf, aranyérem, 100m pillangó – olimpiai A-szint
„Egy másodpercre vagyok a legjobbamtól, így a negyedik napon jó ez az idő. Kellett egy kicsit kapkodnom magam, mert a szemeimben ott volt a félelem, hiszen ott úszott mellettem Márton Ricsi, aki most már mindig komoly veszélyt jelent, hogy esetleg megver… Vagy legalábbis ezt olvastam valahol, hogy ez a helyzet közöttünk… Komolyra fordítva a szót, ezen a bajnokságon egyáltalán nem számoltam az érmeimet, kizárólag az érzéseimre figyeltem – és persze az időkre, de az érzés az elsődleges. Mivel ez az év relatíve kiszámítható, van egy vébé a nyáron, ezért (Virth) Balázzsal kicsit jobban hazardírozhatunk edzéseken, mert engem most elsősorban a gyorsúszás izgat, azon belül is különösen a kétszáz. A száz, a két pillangó – az úgy jön magától, odaállok, leúszom, nyomás nélkül, kellemes érzésekkel, de a kétszáz gyors kapcsán mindig elkap valamiféle különleges izgalom, mert azt nagyon szeretném igazán jól leúszni egyszer, és ott nagyon figyelni kell, mert egyetlen hiba, egyetlen rossz forduló, és vége a versenynek. Ami nem azt jelenti, hogy a pillangóra nem koncentrálnék, továbbra is az a fő szám, továbbra is ott akarom, ott kell megmutatnom, hogy a világ legjobbja vagyok, ez számomra kötelesség.”
Kovács Benedek Bendegúz, aranyérem, 200m hát – olimpiai A-szint
„Meg akartam nyerni mindhárom hátúszó-számot, ebből az ötven volt a legkeményebb, mert nem vagyok annyira gyors azon a távon a száz-kétszáz miatt, de végül sikerült minden. Örülök, ez egy elég jó idő, világranglistán is elöl vagyok vele, nekem a második legjobbam – igaz, jó lett volna 1:56-on belül jönni, mint (Kós) Hubi, de emiatt nem vagyok elkeseredve. Ráadásul azt érzem, hogy így áprilisban úgy nyolcvan százalékosan úszom, bár nem szokott rosszul menni az országos bajnokságokon, viszont egyértelmű, én nyáron tudok igazán jól menni, azaz bizakodva várom a világbajnokságot.”
Telegdy Ádám, ezüstérem, 200m hát – olimpiai A-szint
„Az az igazság, hogy tavaly óta valahogy nem tudom ugyanolyan tűzzel úszni a kétszáz hátat, mint korábban, és ez most visszaköszönt az eredményekben is. Nem vagyok annyira elkeseredve, mint amennyire talán mások gondolják, inkább azt mondom: ez a sport, vannak nálam jobbak, nekik kell akkor úszniuk. Én innentől a kétszázas gyorsváltóba próbálok bekerülni, erre koncentrálok ezentúl – aztán meglátjuk, hogy jövőre mi lesz, az olimpia még nincs lefutva. A vegyesúszással az a gond, hogy a mellúszásom nagyon lukas, sokkal, de sokkal több időt kellene arra fektetnem, ha inkább arra koncentrálnék. Az biztos, hogy itthon és nemzetközileg is nagyon megerősödött a hátúszó-mezőny, azaz az idő eldönti, ott van-e még a helyen a legjobbak között.”
Szabó-Feltóthy Eszter, aranyérem, 200m hát – olimpiai A-szint
„Elég régóta kergetem a 2:09-en belül időt, nagyon boldog vagyok, hogy végre sikerült – és hogy végre a bajnoki cím is összejött. Nagyon sokat dolgoztunk ezért az edzőmmel, és most eljutottunk oda, hogy élveztem a verseny minden pillanatát. Nagyon tudatos úszás volt, mindent megvalósítottam abból, amit elterveztünk.”
Betlehem Dávid, aranyérem, 800m gyors – olimpiai A-szint
„Rendbe tettem magam fejben az ezerötszáz után, azt hiszem, ez látszott is. Nem kéne annyira túlgondolnom az ezerötöt, hogy (Florian) Wellbrock 14:34-et úszik, én 500-ig együtt megyek vele az idők alapján, aztán a végére kapnék tőle huszonöt másodpercet – na erre nem kéne rágörcsölnöm most már. A nyolcszázra úgy álltam oda, hogy utolsó nap, most már csak versenyezzünk, én végre nyerni szeretnék, elengedtem minden mást, rögtön jobban ment. Négyszáznál jobban rá tudtam gyorsítani a tempóváltásnál, mint Rasó (Rasovszky Kristóf), így a végén nyertem – bár kőkeményen meg kellett nyomni az utolsó hosszt, hogy meglegyen az A-szint. Szép befürdés lett volna, ha nem jön össze, de szerencsére bírtam jól, lazán is ment, ezt a hozzáállást kell átmentenem a világbajnokságra is.”
Késely Ajna, aranyérem, 800m gyors
„Nagyon régen esett ennyire jól a nyolcszáz gyors, lazán úsztam végig, nem volt annyira robotos, mint az elmúlt években, igaz, az utolsó száz nagyon fájt. Próbáltam figyelni a többiekre, mert Fábián Betti és (Mihályvári-Farkas) Viki is bármire képes, sok tartalék van bennük, most azonban úgy tűnik, nekem maradt több erőm a végére. Sajnálom, hogy nem lett meg az olimpiai A-szint, de nem gond, megyünk tovább előre, dolgozunk keményen az edzőmmel, Kovács Ottóval.”
Gál Olivér, aranyérem, 50m mell
„Nagyon jó érzés volt ez az ötven. Örülök a győzelemnek, de a cél az, hogy jobb, akár nemzetközi szintű időt ússzak, a későbbiekben pedig az a cél, hogy megdöntsem az országos csúcsot.”
Sebestyén Dalma, aranyérem, 50m mell
„Én lepődtem meg a legjobban. Beugrottam és az első tempótól kezdve kiválóan ment. Általában a második huszonötöm szokott jó lenni, viszont most az egész ötvenet nagyon éreztem. Már a reggeli idő is meglepetés volt, és nem gondoltam volna, hogy egyéni csúccsal zárom ezt a számot.”
A 4. nap bajnokai
Férfiak
800m gyors: Betlehem Dávid (Balaton ÚK Veszprém) 7:49.59
200m hát: Kovács Benedek Bendegúz (BVSC-Zugló) 1:56.11
50m mell: Gál Olivér (Hód Úszó SE) 28.32
100m pillangó: Milák Kristóf (Bp. Honvéd) 50.80
4x200m gyorsváltó: BVSC-Zugló 7:21.85
(Mészáros Dániel, Holló Balázs, Bóna Benedek, Németh Nándor)
Nők
800m gyors: Késely Ajna (BVSC-Zugló) 8:29.71
200m hát: Szabó-Feltóthy Eszter (Vasas SC) 2:08.85
50m mell: Sebestyén Dalma (Győri Úszó SE) 31.26
100m pillangó: Ugrai Panna (Hód Úszó SE) 59.00
4x200m gyorsváltó: Újpesti TE 8:09.55
(Kapás Boglárka, Veres Laura, Nyirádi Réka, Ábrahám Lilla)
Éremtáblázat, Top 5
BVSC-Zugló 13 7 10 30
Győri Úszó SE 5 6 4 15
Újpesti TE 5 1 1 7
Bp. Honvéd 4 4 0 8
Balatoni ÚK 3 3 1 7
Fotó: