
Négy év kihagyás után, 2024-ben ismét, óriási örömmel rendezte meg a Budapest Sportiroda (BSI) a legendás Balaton kerülő ultrafutó eseményt, a Balaton Szupermaratont.
A résztvevők immáron tizennegyedik alkalommal álltak rajthoz, hogy egyéniben vagy csapatban teljesítsék a 196 kilométeres kört, vagy annak valamelyik betétszámát. Az első napi (csütörtök) maraton+ Siófoktól Fonyódig kanyargott, viszonylag egyenletes terepviszonyok között.
A verseny csütörtökön a Fonyód Szigliget közötti 53 kilométeres, leghosszabb távval folytatódott, így talán ez jelentette az egyik legnagyobb próbatételt a négy nap alatt. Szombaton egy „rövidebb” 43,5 km-es etap várt a nevezőkre. A Badacsonyról induló, és a Balaton északi partján végighaladó szakasz a Balaton egyik legimpozánsabb részén, a Tagore sétányon ért célba – számolt be a BSI.
A záró napi (vasárnap), csodás balatoni panorámát kínáló, dimbes-dombos útvonal Balatonfüredről indult, és a siófoki Aranyparton végződött.
A hangulat – a várakozásoknak és az elmúlt éveknek megfelelően – felejthetetlen volt és sok életre szóló élménytől marad emlékezetes: a csodálatos balatoni panoráma a háttérben, a kimerült, de kitartó pillantások a monoton utcákon, a nyugodt, madárcsicsergéses erdei szakaszok, a táncoló váltótagok a frissítőállomásokon, az erőt adó pacsik és szurkolások, az egymásnak mondott buzdítások, és az elégedett hurrázások.
Mind a négy nap alatt öröm volt nézni a sok, fáradt, de mégis elégedett mosolyt, ahogy sokszor leküzdve a mentális krízist és a fizikai fájdalmat a futók beértek a célba és teljesítették a legendás ultrafutó versenyt, a 14. Balaton Szupermaratont!
Eredmények: https://www.
Fotók: BSI