Kovács Sándor lett a Fehérvár Enthroners védőkoordinátora

Új taggal bővült a magyar amerikaifutball-bajnokság élvonalába, a HFL-be feljutott Fehérvár Enthroners edzői stábja: Kovács Sándor, a magyar amerikai foci egyik legismertebb alakja, a válogatott falembereinek edzője lett az együttes védelmi koordinátora, miután a Budapest Wolves csapatából játékosként idén visszavonult.

A csapat szerdai sajtótájékoztatóján Pál Tibor Kornél vezetőedző hangsúlyozta, hogy évek óta tudatosan építkeznek, aminek eredményeként legközelebb már a legmagasabb osztályban fognak játszani. A tisztes helytállás érdekében mind a szakmai stábot, mind a játékoskeretet meg kívánják erősíteni – tette hozzá.

Kovács Sándor edző leigazolása mellett két amerikai légiósukkal is szerződést hosszabbítottak, szeptember 23-án pedig komplex toborzónapot tartanak, ahová olyan játékosokat várnak, akik komoly infrastrukturális keretek között szeretnék folytatni pályafutásukat.

Pál Tibor Kornél az MTI kérdésére elmondta: jövőbeni terveik között szerepel a HFL megnyerése, még hosszabb távon azonban európai szinten is “komoly tényezők” szeretnének lenni.

Kovács Sándor példaértékűnek nevezte a sportágat körülvevő helyi légkört. Közölte, komolyan veszi az edzősködést, ezért Székesfehérvárra fog költözni és ott is keres munkát, mert csak teljes erőbedobással lehet ezt a sportot űzni, s ezt fogja elvárni az egyébként amatőr játékosoktól is.

Cser-Palkovics András polgármester kijelentette, hogy a fehérvári jégkorong “hőskorára” emlékezteti az Enthroners fejlődése. Hozzátette: a bajnoki meccseken több ezer ember ül a lelátókon, így mára elmondható, hogy a város meghatározó sportágai közé emelkedett az amerikaifutball.

A tíz éve alakult Fehérvár Enthroners története legsikeresebb szezonján van túl, veretlenül nyerte meg a FEZEN Divízió I-es bajnokságot.

(MTI)

fotó: szekesfehervar.hu