A World Tour-verseny nemzetközi ellenőre, a török Oguz Degirmenci szerint a szervezés színvonala bizonyította, hogy a siófoki viadal akár a legmagasabb, 5 csillagos besorolású is lehet.
A szervezők közlése szerint a Balaton előtt fotózkodó játékosok, elégedett edzők – a legfontosabb szereplők, a sportolók és a kísérőik nem győzték dicsérni a Siófokon rendezett 1 csillagos World Tour-versenyt. A legboldogabban persze a férfiaknál győztes francia Romain Di Giantommaso és Jérémy Silvestre, illetve a női első szlovén Tjasa Kotnik és Tjasa Jancar páros távozott a Balaton-parti városból, de összességében szinte mindenki méltatta a strandröplabdaversenyt.
„Nagyon jól szervezett eseményen vagyunk túl – jegyezte meg Oguz Degirmenci, a verseny nemzetközi ellenőre. – Az időjárással kicsit pechesek voltunk, főleg az utolsó két napon, de a Magyar Röplabdaszövetség és a promóter cég is kitett magáért, a teljes stáb nagyszerű munkát végzett. Rengeteg pozitív visszajelzést kaptam a játékosoktól.” Egy éve még „csak” az európai szövetség (CEV) égisze alá tartozott, szatellitversenynek számított a siófoki viadal, az idén pedig már bekapcsolódott a nemzetközi szövetség (FIVB) World Tour-sorozatába, a legalacsonyabb, 1 csillagos kategóriájú versenyként. A török szakember szerint azonban csak az anyagi háttéren múlik, hogy még a legrangosabb, 5 csillagos besorolást is elérje is.
„A rendezést látva idővel több csillagos is a verseny – folytatta Oguz Degirmenci. – A szervezőgárda bizonyította, hogy képes a jelentős esemény színvonalas megrendezésére, a munkájuk bármelyik három, négy vagy ötcsillagos versenyen megállta volna a helyét. Igazából a büdzsé vagy éppen a lelátók mérete jelenti a különbséget, így azt mondom, ha minden adott hozzá, a siófoki verseny könnyen lehet a legmagasabb besorolású. Persze nem egyik napról a másikra, jövőre például lehetne két vagy három csillagos, aztán még magasabb.”
A Beach Volleyball Hungary Facebook-oldalán rengeteget képet és videót találnak az eseményről.
fotó: Beach Volleyball Hungary