
Három új együttműködést jelentett be a Samsung az olimpiai és paralimpiai játékok globális partnereként, amelyekkel megerősíti régóta fennálló elkötelezettségét és támogatását a sport, valamint annak mélyen gyökerező értéke, a nyitottság iránt. A partnerség keretében a Samsung a World Surf League (WSL), a Street League Skateboarding (SLS) és a Pro Breaking Tour (PBT) szervezetekkel együttműködve ünnepli a szörf, a gördeszka és a breaktánc sportágakat – valamint közösségeiket – a 2024-es párizsi olimpiáig vezető úton és azon túl.
A 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékok hivatalos Samsung-tematikája: „A nyitottság mindig nyer” – jelentette be a vállalat év elején. A jelmondat a márka azon meggyőződését fejezi ki, miszerint nyitott hozzáállással minden új tapasztalatból jelentőségteljes vívmány születhet, amely új távlatokat és végtelen lehetőségeket nyithat meg. Ez a három sportág, amelyek mindegyike a közös értékekre és a tiszteletre épül, megtestesíti „A nyitottság mindig nyer” szellemiségét, a Samsung pedig elkötelezett az inspiráló és összetartó közösségek támogatása mellett- derült ki a közleményből.
A szörfözésről, a gördeszkázásról és a breaktáncról méltán állíthatjuk, hogy egyedülállóak, mégis közös alapokon nyugszanak
– mondta Stephanie Choi, a Samsung Mobile eXperience üzletágának alelnöke és marketingvezetője.
– Mindegyik sportág középpontjában az új dolgok kipróbálására való nyitottság, a lehetséges határok feszegetése iránti elszántság és a mindenkit felkaroló, befogadó kultúra áll. Ezeket a tulajdonságokat és értékeket mi is szívügyünknek tekintjük a Samsungnál. Megtiszteltetés számunkra, hogy ezt a három szervezetet és sportolóikat támogathatjuk, valamint közösségeiket méltathatjuk – nem csak a 2024-es párizsi visszaszámlálás idején, hanem nap mint nap, amikor ezek a sportágak megnyílhatnak a világ felé.”
A Samsung támogatja a WSL, SLS és PBT sportolóit és szurkolóit a játékokhoz vezető út (Road to the Games) kulcsfontosságú eseményein. Ezek a partnerségek egy új közös kezdeményezésen is életre kelnek idén áprilisban, amelynek célja, hogy az egyes közösségek ikonikus alakjait és szubkultúráit, valamint egyedi történeteiket reflektorfénybe állítsa.
„Büszkék vagyunk arra, hogy a Samsunggal együttműködve bemutathatjuk hihetetlen sportolóinkat és a Párizs – a szörfversenyek esetében Tahiti – felé vezető útjukat
– mondta Tim Greenberg, a WSL tartalomstratégiáért és gyártásért felelős alelnöke.
– Együtt ünnepeljük a szörfözés egyedülálló kultúráját, közösségeit és sportolóit ebben, a sportágunk számára fontos és izgalmas évben.”
„Szervezetünket azzal a céllal alapítottuk, hogy világszerte előremozdítsuk az utcai gördeszkázás népszerűségét és elfogadottságát
– mondta Matt Rodriguez, az SLS vezérigazgatója.
– Minden nap ezen értékek szerint élünk, és nagyon örülünk, hogy a Samsung révén egy olyan márkával dolgozhatunk együtt, amelynek központi elve a nyitottság és a befogadás. Együtt erősítjük a platformunkat, támogatjuk a közösségünket és megerősítjük a nyitottságba vetett közös hitünket”.
„Az elmúlt évtizedben, amióta a versenyünk elindult, hihetetlen fejlődésnek lehettünk tanúi a sportágunk és a breaktánc kultúrájának területén
– mondta Chris Wright, más néven „CrosOne”, a PBT alapítója.
– Hatalmas taps jár minden b-boynak és b-girlnek, akik nap mint nap feszegetik a kreativitás és az önkifejezés határait! Most pedig arra készülünk, hogy történelmet írjunk olimpiai debütálásunkkal. Izgatottak vagyunk, hogy a Samsung is velünk tart, hogy még tovább gazdagítsa ezt a kulcsfontosságú pillanatot a sportágunk útján.”
A közösségi kezdeményezéssel és a partnerségi tevékenységekkel kapcsolatos további részletek a következő hetekben válnak nyilvánossá.