A világranglistán a top 100, valamint a januári Australian Open főtáblája a cél Balázs Attila számára, aki júliusban karrierje eddigi csúcspontjaként döntőt vívott az umagi tenisztornán.
A játékos, aki horvátországi sikerével a 136. helyre jött fel, jelenleg pedig 137., szerdai sajtótájékoztatóján felidézte, nehéz időszakot követően indította újra a pályafutását – írta az MTI.
„Nyolc hónapig bajlódtam a lábammal, senki sem tudta, hogy mi a baj, és kilátástalannak tűnt a helyzet. A mai napig nem tudom, végül a sok masszázs, injekció, kúra és kezelés közül melyik gyógyított meg, de annyi biztos, hogy a Gécsek Tibor és Hamar Gábor vezette Budai Tenisz Centrum tartást adott ahhoz, hogy megmaradjon a motivációm” – fejtette ki.
A visszatérés hátteréről elmondta, ismét egymás mellé sodorta őket az élet Szendrei Dániellel, aki a legjobb barátja volt az általános iskolában. Elkezdtek együtt edzeni, és amikor márciusban már egészségesnek érezte magát, jöttek az eredmények is: sok meccset nyert challenger-tornákon, Umagban pedig sorozatban hat győzelemmel jutott el a fináléig.
„Az év elején úgy gondoltam, hogy a legjobb 200-ban kéne maradni 2019-ben, de most már változott a helyzet. Szeretnék idén még 140-150 pontot összegyűjteni, és ezzel a top 100-ba kerülni, ami már elég lenne ahhoz, hogy januárban Ausztráliában életemben először főtáblás legyek egy Grand Slam-tornán” – sorolta az MTI érdeklődésére a terveket. Ami a közeljövőt illeti, Balázs Attila nem indul az augusztus végén rajtoló US Open selejtezőjében, hanem inkább salakos challenger-versenyeken kívánja összeszedni a ranglistapontokat.
Szendrei Dániel elmesélte, bár ő nem teniszberkekből, hanem az öttusából jött, remekül tud együttműködni a 30 éves játékossal, aki mellett főleg menedzserként és erőnléti edzőként tevékenykedik, illetve többnyire ő kíséri el a tornákra.
„Elképesztő hónapokon vagyunk túl, a legkedvesebb emlékeim ebből az időszakból a Viktor Troicki elleni meccs Heilbronnban, az Ilja Marcsenko elleni wimbledoni selejtező és a Viktor Galovic elleni nyitókörös mérkőzés Umagban, ezeken Ati rendre vert helyzetből támadt fel” – tette hozzá.
A szeptemberi Davis Kupa-osztályozóra áttérve a hétszeres országos bajnok Balázs közölte, a mostani helyzetben már egyértelműen a magyarok az esélyesek.
„Fucsovics Marci visszatérése nagy előny és segítség lesz a válogatottnak az ukránokkal szemben, vele mi vagyunk az esélyesek, ezzel együtt nem számítok könnyű párharcra. Valószínűleg nem fogok kipihenten pályára lépni Budapesten, mert előtte négy olaszországi torna vár rám, de a meccsrutin biztosan meglesz” – szögezte le.
Köves Gábor szövetségi kapitány hozzátette, nagyon örül Balázs közelmúltbeli sikereinek – melyek közül néhányat a helyszínen láthatott -, illetve annak is, hogy másfél év után újra teljes csapatot tud kiállítani a Davis Kupában.
fotó: MTI/Illyés Tibor