Ciprusi edző irányítja a Körmendet

A ciprusi Antonisz Konsztantinideszt nevezték ki a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Egis Körmend vezetőedzőjének.

A vasi klub vasárnapi sajtóközleménye szerint a 43 éves szakember ezt megelőzően az APOEL Nicosia együttesét irányította, s a szezon végéig kötelezte el magát Körmendre. Hazájában kétszer választották meg az év edzőjének, 2011-ben bajnokságot és kupát nyert az ETHA Engomisszal.

A hétfőn érkező vezetőedző munkáját Hencsey Tamás segíti majd. A klub célja az első három hely valamelyikén zárni a bajnokságot.

A körmendi vezetőség szombaton jelentette be, hogy közös megegyezéssel felbontotta a szlovén Gasper Potocnik vezetőedző, és honfitársa, Ziga Mravljak másodedző szerződését.

A csapat a negyedik helyen áll a középszakaszban, a felsőház tabelláján.

(MTI)