Elindul az első NBA-szezon, amelynek két győztese is lesz

Hogy miért? Nagyon egyszerű. Mert nem csak az eddig szokásos NBA-bajnokot koronázzák majd meg, hanem lesz egy NBA-kupa, egy Szezonközi Torna (In-Season Tournament) is, és azt is megnyeri valaki. Hogy ugyanaz a csapat lesz-e két győztes? Nem tudjuk, de hogy ez extra izgalmat kínál, az holtbiztos, és az is, hogy az NBA rangadóit a Sport TV-n követhetjük majd.

Úgy ért véget az NBA 2022-23-as szezonja, ahogyan az azt megelőző hetvenhat korábbi is: Lett egy bajnoka a ligának, aki történetesen ezúttal a Denver Nuggets lett, amelyet Nikola Jokic fantasztikus teljesítménnyel vezetett az egész évad során. A 78. NBA-szezon azonban más lesz, hiszen lesz ugyanúgy egy bajnoka a szezonnak júniusban, mint eddig, akit a megszokott játékrend alapján koronáznak meg, de

lesz egy győztesünk december 9-én is. Az, aki először emelheti majd fel az NBA-kupát a történelem első Szezonközi Tornáján – közölte hétfőn a sportcsatorna.

A 82 meccses alapszakaszt (októbertől-áprilisig) és a 16 csapatos (áprilistól-júniusig) rájátszást már megszoktuk, sőt, a nyolccsapatos play-innel (hat meccs áprilisban az alapszakasz és a rájátszás között) valójában húsz csapatra duzzasztott playoffot is volt már időnk megszeretni. Az NBA azonban szeret változtatni, újítani, jobbá tenni dolgokat. Ezért volt egy olyan törekvése, hogy a november-decemberi időszak mérkőzéseinek rangján emeljen egy picit.

Így született meg az Szezonközi Torna, azt találták ki, hogy a keleti és nyugati konferencia csapatait 3-3 ötös csoportba sorsolják, és a novemberi keddenként és péntekenként játszott alapszakaszmeccseket a Szezonközi Torna csoportmeccseiként is számítanak. Így mindenki játszik négy csoportmeccset, kettőt hazai pályán, kettőt idegenben. A három csoportgyőztes és a legjobb keleti és nyugati csoportmásodik jut tovább majd az egyenes kieséses szakaszba, ahol egyetlen meccses párharcokat vívnak. A negyeddöntőket még az előkelőbb helyen rangsorolt otthonában játsszák, de a legjobb négy csapat számára létrehoztak egy fantasztikus esemény:

Ők négyesdöntőt fognak majd játszani december 7-9. között Las Vegasba. Valahogy úgy, mint a kézilabda Bajnokok Ligájában.

Las Vegas egyébként sem a nyugalom szigete, és már hosszú évek óta szó van róla, hogy egyszer NBA-csapatot is kaphat a város. Ugyan ez most még nem valósul meg, de egy zseniális rendezvény csak jutott a nevadai közönségnek. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezzel létrejött egy újabb csúcspont az NBA-szezon során, és egy újabb rendezvény az All-Star-gála és az NBA döntő mellett, amelyen összegyűlik mindenki (a média, a szponzorok, stb…), és pár napig csak egy helyszínre figyel mindenki.

Maga az alapszakasz magyar idő szerint szerda hajnalban veszi kezdetét, a nyitónapon a Denver Nuggets megkapja az aranygyűrűket, majd játszik egy rangadót a 21. NBA-szezonját kezdő LeBron James vezette Los Angeles Lakersszel. A Sport1-en élőben meg lehet nézni ezt a mérkőzést, ahogyan a rögtön utána következő Golden State Warriors – Phoenix Suns derbit is.

Az NBA továbbra is odafigyel nagyon az európai nézőkre, így amellett, hogy a szezon során 39 európai időpontban zajló szombati és vasárnapi meccset rendeznek, NBA 360-as körkapcsolásokat is élvezhetünk szép számmal. Az első máris péntek éjjel/szombat hajnalban lesz, amikor nyolc meccsbe nézhetünk bele. A szezonközi torna rajtja november 3-án lesz.

Ahogyan látható a Sport TV első pár napra vonatkozó menetrendjéről, látható, hogy több bajnoki címre is esélyes csapat képernyőre kerül, ahogyan érdekes trónkövetelők, izgalmas újoncok is feltűnnek majd.

Denver Nuggets – Los Angeles Lakers: október 25., szerda 1:30, Sport1 (élő); 9:30, Sport1 (felv.)

Golden State Warriors – Phoenix Suns: október 25., szerda 4:00, Sport1 (élő)

Trash Talk: október 26., csütörtök 17:00, Sport1 (élő)

Milwaukee Bucks – Philadelphia 76ers: október 27., péntek 1:30, Sport1 (élő)

NBA 360 körkapcsolás (benne nyolc mérkőzéssel): október 28., szombat 1:00, Sport1 (élő)

Alley-oop: október 28., szombat 18:00, Sport2 (élő)

New Orleans Hornets – New York Knicks: október 29., vasárnap 1:00, Sport1 (élő); 10:00, Sport2 (felv.)

Oklahoma City Thunder – Denver Nuggets: október 29., vasárnap 20:30, AMC Mikro (élő); 23:00, Sport1 (felv.)

 

fotó: Gary A. Vasquez-USA TODAY Sports