A „Foci, sport és hagyomány” egyik júliusi adásában Kásás Zoltán, olimpiai ezüstérmes volt Takács Tibor vendége.
Több témát is érintettek, szomorúbb és vidámabb mederben folyt a beszélgetés. A szomorúság akkor került előtérbe, amikor Benedek Tiborról emlékeztek meg, akit Kásás Zoltán a magyar vízilabdasport úttörőjéhez, Komjádi Bélához hasonlította. Mindketten rengeteget tettek szeretett sportágukért, jelentős szerepük volt az utánpótlás nevelésben és edzéstechnikai újítások bevezetésében. Sajnos egy szomorú tény is összeköti őket, a negyvenes éveikben hunytak el, nagyon fiatalon (Komjádi Béla ennek ellenére a stílusa miatt megkapta a játékosaitól a Komi bácsi becenevet) . Halálukkal óriási űrt hagytak maguk után, mind a vízilabda, mind a magyar sport területén.
Júniusban már a harmadik évfordulója volt a háromszoros olimpiai bajnok elvesztésének. Június 18-án a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodánál, Egerben a Bitskey Aladár Uszodánál, valamint Szegeden a Városi Sportcsarnok előtt, 20-án Miskolcon, június 21-én Olaszországban, Recco városában, 22-én pedig Debrecenben gyújtottak gyertyákat a tiszteletére. 2020. július 24-én az UVSE bejelentette, hogy címerében is megemlékezik az elhunyt sportolóról, akinek monogramja és a végtelent szimbolizálva fektetett nyolcas sapkaszáma megjelenik a klub logójában. Szintén három éve júniusban halt meg egy másik háromszoros olimpiai bajnok, Kárpáti György is.
A műsorban sok érdekességre derült fény, többek között arra is, hogy Kásás Tamás édesapja úszóból lett vízilabdázó. Annak idején ez gyakoribb volt, ma már szinte nem létezik ez a jelenség. Gerendás György (szintén olimpiai bajnok vízilabdázó) édesapjánál, Laci bácsinál kezdett el úszni, aki egy idő után azt tanácsolta neki, hogy inkább menjen át a pólósokhoz, még uszodát sem kell váltani. Így kezdett el vasárnaponként a Kárpáti „Gyurika” (micsoda véletlen, ő is háromszoros olimpiai bajnok!) édesapjához, Tibi bácsihoz lejárni, akit a gyerekek Csirke bácsinak neveztek.
Az elején nem bánt jól a labdával, de a közeg mégis megfogta és szép sikereket jegyzett felnőtt válogatottként is. Amikor feltörekvő fiatalként bekerült a Fradi felnőtt keretébe, akkor éppen öt olimpiai bajnok (Bolvári Antal, Gyarmati Dezső, Kárpáti György, Ambrus Miklós,Felkai László) lóbálta a vízben a lasztit. 1965-ben már stabil játékossá vált. Legnagyobb sikereit a 70-es évek elején érte el, amikor az olimpiai ezüstérem után tagja volt az első világbajnokságot megnyerő csapatnak is.
Szóba kerültek a magyar vízilabda hullámvölgyei, a korábbi olimpiai bajnoki címek, a 2000-es évek legendás csapatának a sikerei, amelynek a fiával, Tamással (még egy háromszoros olimpiai bajnok! ) együtt tevékeny részesei voltak, 12 évig dolgozott Kemény Dénes mellett a válogatottnál.
Még egy érdekesség, ami a Fradihoz köthető, ugyanakkor van a születésnapja, mint Albert Flóriánnak. Öt év különbséggel szeptember 15-én.