A Mosonmagyaróvár 28-25-re nyert a norvég Fana IL otthonában a női kézilabda Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában, ezzel megőrizte esélyét a negyeddöntőbe jutásra.
Az első félidő első felében sok hiba csúszott a játékba mindkét oldalon. A teljes kerettel érkezett vendégek a belső posztokon erőltették támadásaikat, a szélsőkhöz nagyon ritkán jutott el a labda. Először a 17. percben alakult ki egygólosnál nagyobb különbség a csapatok között (5-7), de a Mosonmagyaróvár ekkor átmenetileg elveszítette válogatott kapusát, Szemerey Zsófiát, akit fejbe találtak. A norvégok több mint tíz percig nem lőttek gólt, ezt egy 4-0-s sorozattal használták ki a hatékonyabban támadó és jobban védekező vendégek, akik az első felvonás végén három gólt lőttek egymás után, így 14-9-es előnyben voltak a szünetben – számolt be az MTI.
A második felvonást a Fana kezdte jobban, egy 5-1-es sorozattal felzárkózott mínusz kettőre, és bár ezután megint ellépett a vendégcsapat, a házigazdák újra produkáltak egy 5-1-es szériát, így az ötvenedik perc elején már csak egy találat volt a mosoniak előnye (21-20). Ekkor a magyar csapat támadójátéka és védekezése is akadozott, de a játék és az eredmény hullámzása tovább folytatódott, és amikor Ines Ivancok 27-24-re alakította az állást, és már két perc sem volt hátra, biztossá vált a magyar együttes sikere.
Lancz Barbora hét, Tóth Eszter és Pásztor Noémi három-három góllal, Mistina Kitty három, Szemerey Zsófia hat védéssel járult hozzá a sikerhez. A hazaiaknál Olivia Nygaard 13 védéssel, Celine Solstad hét találattal zárt.
A két győzelemmel és három vereséggel csoportja harmadik helyén álló Mosonmagyaróvár egy hét múlva hazai pályán a francia Neptunes de Nantes ellen zárja szereplését a második számú európai kupasorozat csoportkörében, és amennyiben nyer, továbbjut a negyeddöntőbe.
Eredmény, csoportkör, 5. forduló, B csoport:
Fana IL (norvég)-Motherson Mosonmagyaróvári KC 25-28 (9-14)
lövések/gólok: 52/25, illetve 48/28
gólok hétméteresből: 2/2, illetve 7/6
kiállítások: 6, illetve 12 perc
fotó: ehfel.eurohandball.com/