Helebrandt Máté 17., Venyercsán Bence 20. lett 50 km-es gyaloglásban

Helebrandt Máté a 17., Venyercsán Bence a 20. helyen végzett 50 km-es gyaloglásban pénteken a tokiói olimpián.

Helebrandt 3:57:53 óra, míg Venyercsán 3:59:05 óra alatt teljesítette a távot Szapporóban. A két magyar atléta közül Helebrandttól volt várható a jobb szereplés, aki a 2017-es londoni világbajnokságon országos csúccsal (3:43:56 ó) a hatodik helyen ért célba ezen a távon. Az 2018-as berlini Eb-n is jó eredményt érhetett el volna, de emlékezetes versenybalesetet szenvedett, amikor az élmezőnyben haladva rálépett egy eldobott vizes palackra és lábközépcsont-törést szenvedett – írta az MTI.

A második olimpiáján induló Helebrandt – Rióban 20 km-en a 28. lett – a mezőny második felében gyalogolt a verseny elején, majd fokozatosan előrébb tört. Öt kilométernél a 30., 15-nél 40. volt, 40 kilométernél viszont már huszadik, a célba pedig a 17. helyen érkezett.

Fáradtság és a kimerültségen kívül nincs nagyobb baj” – mondta a verseny után egy kerekes székben ülve a nyíregyházi atléta az M4 Sportnak. – „Tényleg sikerült kiadnom magamból mindent, egy másodperccel sem tudtam volna jobbat menni.

Helebrandt azt is elmondta, hogy taktikailag nem teljesen elégedett, helyezésben végezhetett volna előrébb, de a körülmények egyáltalán nem kedveztek neki.

Katarban két éve a világbajnokságon nem tudtam befejezni a versenyt, mert a meleg, párás idő egyáltalán nem kedvez nekem, de a mostani felkészülésem nagyon jól sikerült” – jegyezte meg a 32 éves gyalogló, akinek 36 kilométernél volt egy holtpontja, ami után a célig nagyon nehéz versenye volt, amit „nem kíván senkinek”.

A 25 éves, első olimpiáján szereplő Venyercsán is hasonlón teljesített: az öt kilométeres mérőpontnál csupán az 54. helyen haladt, 25 km-nél a 41., majd 45-nél már a 23. helyet foglalta el, végül huszadik lett.

Az 50 kilométer önmagában is elég kemény, de a nyári 50-re ez hatványozottan igaz. Próbáltam okosan versenyezni, jól beosztani az erőmet és ez nagyjából sikerült” – értékelte versenyét Venyercsán, hozzátéve, hogy végig csak magára figyelt, nem nézte, hogy hol áll, majd beszélt a szapporói időjárásról is. – „Sokkal párásabb, sokkal nehezebb itt a levegő mint otthon és ha süt a nap, nagyon nagy az ereje, ezért a hőérzet is három-négy fokkal magasabb.”

A leghosszabb távú atlétikai számot meglepetésre a lengyel Dawid Tomala nyerte meg, akinek ez volt az első nagy nemzetközi sikere. A címvédő szlovák Matej Toth csak a 14. helyen zárt.

Az 59 fős mezőnyből tízen feladták a versenyt, két indulót pedig kizártak.

A hosszú távú atlétikai versenyeket (gyaloglás, maraton) a tokiói hőség miatt rendezik az onnan 800 kilométerre északra fekvő városban. Ugyanakkor a gyaloglók így is 30 fok feletti melegben teljesítették a táv nagy részét.

Eredmények:

férfi 50 km-es gyaloglás, olimpiai bajnok:
Dawid Tomala (Lengyelország) 3:50:08 óra
2. Jonathan Hilbert (Németország) 3:50:44
3. Evan Dunfee (Kanada) 3:50:59
…17. Helebrandt Máté 3:57:53
…20. Venyercsán Bence 3:59:05