Két selejtezőtornán harcolhatja ki az olimpiai részvételt a magyar női 3×3-as kosárcsapat

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) közzétette a 3×3-as kosárlabdázók november 1-jén zárult világranglistáját. Az első három helyezett már biztosan ott lehet a jövő nyári párizsi olimpián, míg a többiek ranglistapontjaikat olimpiai selejtezőtorna-részvételre válthatják. Női együttesünk két tornán vehet részt, férfiválogatottunk nem kvalifikált.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) hivatalos honlapjának keddi közlése szerint a női mezőnyben Kína, Franciaország és az Egyesült Államok jutott ki Párizsba, ahol nyolc csapat mérheti majd össze erejét. A maradék öt helyről három selejtezőtorna eredményei döntenek.

A FIBA hivatalos 3×3 tájékoztatása alapján, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségétől kapott információk szerint a női világranglista 5. helyén végzett magyar együttes (amely a 3. európai nemzet) az első és harmadik tornán szerepelhet majd.

Első selejtezőtorna: 2024. április 17-18.
A torna résztvevői: (zárójelben a ranglistás helyezés)
1. a rendező ország, 2. Magyarország (5.), 3. Hollandia (8.), 4. Azerbajdzsán (11.), 5. Egyiptom (13.), 6. Mongólia (19.), 7. Chile (21.), 8. a rendező ország kontinensének ismeretében még egy ország a világranglistáról.
A torna első helyezettje szerez olimpiai kvótát.

Második selejtezőtorna
A torna résztvevői: 1. a rendező ország, 2. afrikai kontinentális torna győztese, 3. amerikai kontinentális torna győztese, 4. Ausztrália (24.), 5. Hollandia (8.), 6. Németország (4.), 7. Kanada (7.), 8. Ausztria (20.)
A torna első helyezettje szerez olimpiai kvótát.
A második selejtező tornán nem szerepel Magyarország.

Harmadik selejtezőtorna: 2024. június vége
1. a rendező ország, 2. Egyiptom (13), 3. Tunézia (28.), 4. Kanada (7.), 5. Chile (21.), 6. Japán (9.), 7. Mongólia (19.), 8. Németország (4.), 9. Magyarország (5.), 10. Spanyolország (6.), 11. Hollandia 8.), 12. Litvánia (10.), 13. Azerbajdzsán (11.), 14. Lengyelország (12.), 15. Csehország (14.), 16. Olaszország (15.).
A torna első három helyezettje szerez olimpiai kvótát.

A férfi 3×3-as válogatott a világranglista 36. helyén, 23. európai nemzetként állt a november 1-jei záráskor, így nem harcolták ki az olimpiai selejtezőn való részvételi lehetőséget.

 

fotó: Tóth Zsombor / olimpia.hu