Íme, az MLSZ hivatalos közlése.
A Magyar Labdarúgó Szövetséghez az utóbbi hetekben több olyan visszajelzés is érkezett, melyekből az derült ki, hogy sok érdeklődő tévesen tudja a férfi Magyar Kupa fináléjának időpontját – írja az mlsz.hu.
Éppen ezért az MLSZ szükségesnek tartja felhívni minden szurkoló figyelmét, hogy a döntőt az eredeti terveknek megfelelően május 23-án rendezik a Groupama Arénában.
A fináléban a két elődöntő továbbjutói, vagyis a Puskás FC–Debrecen, valamint az Újpest–Balmazújváros párharc győztesei találkoznak egymással. A négytagú mezőny fele büszkélkedhet már korábbi kupagyőzelemmel, a Balmazújváros és a Puskás Akadémia viszont történelmet írna a végső sikerével.
Az összecsapásra az elődöntőket követően kezdődik meg a jegyértékesítés, honlapunkon természetesen ennek pontos időpontjáról is tájékoztatást adunk majd.
Magyar Kupa, döntő
2018. május 23., Groupama Aréna