Nagy Dominik és Predrag Bosnjak nélkül kezdte meg a felkészülést a válogatott

Két kerettaggal kevesebbel kezdi meg a felkészülést férfi A-válogatottunk a Fehérroroszország elleni idegenbeli és az Ausztrália elleni hazai felkészülési mérkőzésekre. Nagy Dominik még szombaton a Ferencváros balmazújvárosi bajnokiján sérült meg, Predrag Bosnjak pedig a mai napon – épp úton az összetartásra – szenvedett kisebb autóbalesetet.

Az mlsz.hu vasárnap esti beszámolója szerint Predrag Bosnjak vasárnap este, amikor éppen a válogatott összetartására tartott Telkibe, kisebb autóbalesetet szenvedett. A Haladás játékosának nem esett komolyabb baja, mindössze a jobb térdét ütötte be erősebben, a Georges Leekens vezette szakmai stáb a játékossal közösen azonban elővigyázatosságból úgy döntött, hogy eltekint szerepeltetésétől a Fehéroroszország és az Ausztrália elleni mérkőzéseken.

– Nagyon sajnálom, hogy ilyen szerencsétlen helyzet adódott, hiszen nagyon kíváncsiak voltunk rá, hogy Predrag Bosnjak hogyan teljesít az edzéseken, illetve adott esetben a mérkőzéseken – mondta az mlsz.hu-nak a szövetségi kapitány. – Mivel azonban nincs százszázalékos állapotban, ezért abban állapodtunk meg, hogy visszautazik a családjához. Ugyanakkor ha továbbra is ilyen jól teljesít, mint az utóbbi időszakban, akkor a jövőben is nyitva áll majd előtte a válogatott ajtaja.

Természetesen a játékos is csalódottan nyilatkozott a meglehetősen peches helyzetről.

– Annak természetesen örülök, hogy komolyabb bajom nem esett, ugyanakkor csalódott vagyok, hogy nem tudom megmutatni magam, és nem tudom segíteni a csapatot, pedig nagyon vártam, hogy megérkezzek a válogatotthoz és elkezdjük a felkészülést. Bízom benne, hogy a jövőben lesz még alkalmam ezt bepótolni – fogalmazott Predrag Bosnjak.

Az már korábban eldőlt, hogy az OTP Bank Liga zárófordulójában agyrázkódást szenvedő, ferencvárosi Nagy Dominik nem tud csatlakozni a kerethez, hiszen jelenleg is megfigyelés alatt tartják az Uzsoki utcai kórházban. Kettejükön kívül szerencsére nincs más sérült a keretben, melynek tagjai vasárnap este érkeztek meg Telkibe.

Hétfőn délelőtt egyéni edzés, délután pedig már hagyományos tréning szerepel a csapat programjában.

fotó: mlsz.hu