Négy góllal győzött a fiatal válogatottunk

Minden idők legfiatalabb magyar férfiválogatottja szállt vízbe a zágrábi Eb második csoportmeccsén, és a 22.8-as átlagéletkorú gárda egy apróbb megingást leszámítva tükörsima, 15-11-es győzelmet aratott a grúzok ellen.

Vonatkozó adat híján csupán történelmi tapasztalatainkra hagyatkozva kockáztatjuk meg: alighanem minden idők legalacsonyabb átlagéletkorú válogatottja állt fel szombat délután a grúzok elleni Eb-mérkőzésre. Miután Varga Vince és Szeghalmi Zsombor is bekerült a tizenháromba, ugyanakkor a korelnök Hárai Balázs pihenőt kapott, az átlagéletkor „beesett” 23 alá: 22.8-as mutatóval indultunk neki a találkozónak. A lelátóról mindenesetre ismét fergeteges biztatás érkezett, avagy a főoldalt csaknem teljesen megtöltötték a magyar szurkolók – a hangulattal tehát nem volt baj.

Az eleje nem indult jól, Vigvári Vince a kapus kezébe bombázott egy szép betörésből, ebből ötösig jöttek a grúzok; Tátrai Dávid egy gyors távolival egalizált. Aztán Vigvári zseniálisan blokkolt kettős hátrányban (apró gondként Fekete Gergő másfél perc alatt kiült a második hibájával…), átellenben Vigvári végre meglőtte az első gólját gyorsan egy fórból, majd jött Gyapjas Viktor első védése is. Vismeg Zsombor szédületes centerszerelése után ismét előnyig brusztoltunk, amit egy passz után Nagy Ádám húzott be.

(Vígvári Vince; fotó: MVLSZ / Derencsényi István)

Az elég hamar kiderült, hogy ilyen lendület mellett az úszóverseny nem fekszik majd nekik – már az első negyedben előfordult, hogy a cserék után nem tudtak felállni 30 másodperc alatt; bezzeg nálunk Tátrai kapáslövése beakadt gyönyörűen hátulról. Ezután az egyik zónás formációnk tolódott el picit, úgyhogy Dadvani hatméterese beakadt, ám továbbra is működtek az egy passz után szélvészgyorsan befejezett fórok, Nagy ezúttal kapásszélről mattolt (5-2). Molnár Erik még kihagyott egy félziccert, cserébe megfojtottuk a grúzok fórját, pofás kis első negyedet zárt a csapat – 10-ből 10 lövésünk ment kapura, úgy mellékesen.

A második elején Vasic ezúttal sikerrel pattintott be egy kettős fórt – nálunk viszont úgy is ment, hogy kivételesen hosszabban járattuk a labdát, Nagy megint a falból tette be Vigvári halálpontos bejátszását. Az első apró horpadás jött négy kihasznált előny után, túl könnyedén lőttük el kétszer is, Varga Zsolt morcoskodott is egy sort, hiszen erre egy időkéréses grúz előny következett, amiből megint kettős lett – látványosan rángatóztak, mi tagadás –, csakhogy sikerült szabálytalanul befejezniük (a balkezes tévedt két méteren belülre a vörös zónában), ebből Vismeg elspriccelt, úgyhogy mégis meglett a közte négy (7-3).

A szélről aztán sikerült szépíteniük előnyből, majd Vigvári a kapusba kent egy ötméterest, cserébe egy remek szerelés után lefordulásból javított. Amúgy egyre komolyabban látszott a sebességbeli differencia: míg a mieink már 18-nál felálltak a grúzok kapuja előtt, nekik ez sokszor 8-9 másodpercnél sikerült. Egy szebb kombinációból Nagy Ádám már a negyedik gólját lőtte, de aztán a kapásszélt megint nem tudtuk levédekezni hátrányban, azaz félidőben maradt a 9-5 – számolt be a magyar szövetség.

Tátrai káprázatos labdaszerzésével indult a második félidő, Burián Gergő lőtt ki a legjobb ütemben, úgyhogy ő fejezhette be a ziccert. Két blokk között repült át Akhveidlani labdája, Gyapjas karjáról bevágódott, aztán Tátrai lövését védte a kapus, Burián azonban zseniális érzékkel ráugrott, jött az ötös, Gergő meg nem tévesztett (schönen Ungarischen virchaft, mondanák erre Bécs környékén). Akhveidlanit még mindig nem érezte eléggé Gyapjas, hátrányban megint a karjáról vágódott be a labda. Kovács forgatására nem adtak semmit, Gyapjas viszont most védett, Nagy labdát halászott, Varga Vince pedig úgy döntött, hogy 18 évesen ő biza rácsűri nyolcról, ha már Eb-n játszik – csaknem feldőlt a kapu, akkora gól lett belőle. Egy kis védelmi zavar után egy kis fórzavar jött, s vele 20 (!) lövés után az első, ami nem ment kapura, Varga Vince labdája szállt el, majd Nagy kezéről csorgott be a grúz center csavarja; picit izgalmasabbá vált a kelleténél a meccs 9-12-nél. Ráadásul egy szépen végigvitt támadásból Kovács közelről a lécre lőtt centerből. S miután Pohl labdáját valahogy kihalászta a kapus a léc alól, majd beakadt egy újabb átlövés, a 0-3-as szériát (12-10) időkérés követte Varga Zsolt részéről, 1:34-gyel a negyed vége előtt. Nagyon kellett, hogy a kiharcolt fórt Vigvági megmentse szinte a dudánál, mert a falbajátszás nem ment – valami szerencseféleség azért járt nekünk is. A grúzok kétcenteres felállásával küszködtünk viszont, egyik szerbjük, Pjesivac Vismeggel a nyakában préselt be még egyet, így ez a negyed hat kapott góllal messze nem festett annyira jól, mint az első kettő, amiben összesen kaptunk ötöt (13-11).

(Varga Zsolt; fotó: MVLSZ / Derencsényi István)

A világ rendjének helyreállításáért Varga Vince tett sokat a zárórész elején, belenyúlt hátrányban egy passzba, aztán kiállítást szállított, amiből Tátrai Dávid lőtt egy kapufás pipát – közte egy helyett közte három, mindjárt jobban festett. Majd még jobban – három grúz támadást fojtottunk meg lövés nélkül, végül el tudtunk spriccelni négy a háromban, Fekete pedig mattolt, négy perccel a vége előtt megint négy volt ide.

Fogyott a rivális levegője, kár, hogy Pohl valahogy a lécre húzta a fórt, mert ez lett volna a pont a szép csata végén. Így három perccel a duda előtt még ők jöttek előnnyel időkérés után – Gyapjas azonban a legjobbkor nyúlt bele a közeli húzásba (a második félidőben még nem volt védése), így két percen belülre kerülve is megvolt a négy gólnyi előny. És maradt is – ebben a negyedben olyannyira helyreállt a világ rendje, hogy még gólt sem kaptunk.

Nohát így esett, hogy az olasz pólósmédia által „Baby Ungheriának” nevezett együttes végül tükörsima győzelmet aratott. Oké, a grúzok ellen.

Most még.

Férfi vízilabda Európa-bajnokság, Zágráb, B-csoport, 2. forduló
Magyarország-Georgia 15-11 (5-2, 4-3, 4-6, 2-0)
magyar gólszerzők: Nagy Á. 4, Vigvári Vi., Tátrai 3-3, Burián 2, Vismeg, Varga V., Fekete 1-1

További eredmények:

B csoport:
Olaszország-Görögország 15-8 (4-2, 3-2, 5-2, 3-2)

A csoport állása:
1. Olaszország 6 pont
2. Görögország 3
3. Magyarország 3
4. Georgia 0

A csoport:
Spanyolország-Montenegró 14-12 (4-2, 4-4, 2-3, 4-3)
Horvátország-Franciaország 12-7 (3-1, 3-1, 4-3, 2-2)

A csoport állása:
1. Horvátország 5
2. Spanyolország 4
3. Montenegró 2
4. Franciaország 1

Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmény rangsorol.

fotó: MVLSZ/Derencsényi István