Rossinál és Dzsudzsáknál is Modric volt az első

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és Dzsudzsák Balázs korábbi csapatkapitány is a győztes Luka Modricot tette az első helyre a nemzetközi szövetség (FIFA) Év játékosa-szavazásán.

A FIFA honlapja szerint a harmadik magyar szavazó Szeli Mátyás, a Nemzeti Sport újságírója volt. Mindhármuknál bekerült az első háromba a világbajnok francia válogatott valamelyik játékosa, akik azonban a hétfő esti, londoni FIFA-gálát megelőzően nyilvánosságra hozott hármas listán nem szerepeltek.

A voksolást Luka Modric, a Real Madrid horvát futballistája nyerte a 2017. július 3. és 2018. július 15. között nyújtott teljesítményéért. A játékmester az előző szezonban klubjával megnyerte a Bajnokok Ligáját, majd a nyári, oroszországi világbajnokságon döntőbe vezette hazája válogatottját.

A szavazáson a szurkolók (25 százalék) mellett a szövetségi kapitányok, válogatott csapatkapitányok és újságírók voksai döntöttek. A végső három jelölt között volt a Liverpool egyiptomi csatára, Mohamed Szalah, valamint a Real Madrid portugál támadója, Cristiano Ronaldo, aki nyáron a Juventushoz igazolt.

Az Év játékosa-díj magyar szavazatai:

Marco Rossi, szövetségi kapitány:
1. Luka Modric (horvát, Real Madrid)
2. Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain)
3. Eden Hazard (belga, Chelsea)

Dzsudzsák Balázs, korábbi csapatkapitány:
1. Modric
2. Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid)
3. Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid)

Szeli Mátyás, a Nemzeti Sport újságírója:
1. Modric
2. Mbappé
3. Ronaldo

(MTI)