A nemzeti csapat otthon érezte magát Japánban.
A vízilabda sportot tíz éve támogató E.ON Hungária Csoport a 2023-as fukuokai vizes világbajnokság előtt nagyszabású szurkolói aktivitást indított, hogy segítsen közvetíteni a szurkolói energiákat, támogató biztatásokat a játékosok felé – derült ki a keddi tájékozattásból
„Elképesztő energiákat élhettünk át a világbajnokság alatt, amikor a játékosok egymás rezdüléseiből is olvasva működtek együtt a közös célért, a győzelemhez vezető úton. A legtisztább formájában valósult meg az összefogás ereje. Ugyanakkor Japánban, 8800 km-re itthonról nem volt ott annyi magyar szurkoló, mint amennyi egy európai versenyen, főleg egy hazain ott lenne, ezért is volt fontos számunkra, hogy a csapatért szorítók buzdításai, hajrázásai jussanak el a pólósainkhoz. Reméljük, ez is hozzájárult a közös hazai győzelemhez”
– mondta el Jamniczky Zsolt, az E.ON Hungária Csoport vezérigazgató-helyettese.
A júniusban futó szurkolói kampányban az energiacég több száz szurkolói hangot – buzdításokat, rigmusokat, dalokat – gyűjtött össze és különleges, beépített hanghordozóval ellátott vízilabdasapkákba rejtve juttatta el azokat közvetlenül a játékosok fülébe. A magyar női és férfi vízilabda válogatott tagjai így a versenyek előtt energiát meríthettek a szurkolók távolról is buzdító hangjából.
Hétfőn a Duna Arénában megrendezett sajtóeseményen a játékosok megköszönték a szurkolói támogatásokat, a rengeteg üzenetet, és többen is azt nyilatkozták, hogy a magyarok szurkolása egészen Fukuokáig elhallatszott, és segítette őket a nehéz pillanatokban.
Zalánki Gergő, aki a világbajnokság legjobb játékosa lett, elmondta:
„Nem volt sok néző a meccseken, főként japánok voltak, de éreztük a támogatást és nagyon sok üzenetet kaptunk, köszönjük! Nehéz ilyen messze lenni, teljesen más lett volna Budapesten hazai környezetben játszani, de szerencsére ez jól sikerült”.
„Amikor nem elég, amit a vízben nyújtunk, és amit együtt tudunk, akkor a szurkolók lesznek az a plusz egy játékos, akivel elérjük az eredményeket. Köszönjük, hogy ennyire kedvesek és ennyire buzdítanak minket, ez rengeteget jelent nekünk”
– tette hozzá Pohl Zoltán.
Vigvári Vendel, a válogatott egyik legfiatalabbja elmondta:
„Óriási erőt adott nekünk a szurkolók támogatása. Ha visszamennék az időben tíz évet, még kisgyerek voltam, amikor én voltam a szurkolója az akkori felnőtt válogatottnak, akik akkor vébét nyertek, és tudtam hogy az nekem mekkora örömet okozott. Most ezt próbáltuk visszaadni nektek, szurkolóknak, amiért mi kaptunk tőletek támogatást.”
Jansik Szilárd szerint otthon érezték magukat.
„Hiába voltunk Japánban sok ezer kilométerre messze, olyan érzésünk volt, mintha itthon lennénk, annyi támogatói üzenetet kaptunk, hogy, ha megpróbálnék válaszolni mindenkinek, akkor se sikerülne, és ezt nagyon köszönjük! Amit mi és a játékostársaim ígérhetünk cserébe, hogy nem állunk meg. Iszonyatosan jó érzés volt győzni, és szeretnénk még sokszor győzni, küzdünk tovább, hogy Párizsban az Eiffel torony előtt is felállhassunk a csúcsra, és gyermekkori álmunkat megvalósítsuk”
– mondta el Jansik Szilárd, a válogatott kapitánya a szurkolói támogatások kapcsán.
fotó: E.ON Hungária Csoport