A japánok elleni 3-1-es győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar férfi jégkorong-válogatott a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon vasárnap.
„Merjünk álmodni!” – ezzel a szlogennel és az élvonalba visszajutás reményével vágott neki az ötfordulós tornának a magyar válogatott, amely tavaly még a 16 csapatos elitben szerepelhetett. Bolzanóba közel ötszáz szurkoló kísérte el a gárdát és teremtett egészen kiváló hangulatot.
A japánok ellen volt törlesztenivaló: február 10-én Budapesten nyertek az olimpiai selejtezőben, és ha nem zárják ki utólag a fehéroroszokat, akkor a MacAdam-csapat búcsúzott volna a kvalifikációtól.
A kapuban a norvég élvonal legjobbjának választott Bálizs Bence kezdett. A lett-dán bírópáros gyorsan kiosztott egy-egy kiállítást, majd a japánok több mint másfél perces kettős hátránya alatt nem sikerült betalálni. Azonos létszám mellett viszont Szabó Bence kipattanóját a húszéves Varga Balázs ütötte be közelről a nyolcadik percben. A folytatásban jól birtokolta a pakkot a magyar csapat, kevés esélyt adott ezzel riválisának. A szünet előtt Sofron István kiállítását sikerült kivédekezni – számolt e az helyszínről az MTI.
A második játékrész elején a friss dán ezüstérmes, a válogatott csapatkapitánya, Erdély Csanád ült ki, a védelem azonban Bálizzsal az élen hősiesen állta a rohamokat. Ebben a szakaszban a korábbinál nagyobb sebességgel korcsolyáztak a japánok, később is sokat lőttek kapura – a magyarok csak négyszer a húsz perc alatt -, viszont a 34. percben Stipsicz Bence a kapuvasat találta el éppen a „ficaknál”. A Sofron ellen megítélt kiállítás zárta a harmadot, ám a fórban Szato Ju szólóját kellett védenie Bálizsnak botos kesztyűvel.
Nariszava Juta lábbal védett a záró felvonás elején, ám kisvártatva Terbócs István ütemtelenül ellőtt korongját „bevédte” kötényben, a botja nem takarta a lábak közötti területet. Egy perc múlva viszont bemutatta a nap legnagyobb bravúrját, amikor visszavetődve védte a gólvonal előtt Sebők Balázs kísérletét. Fejes Nándor és Varga is büntetést kapott, utóbbi kiállítása alatt Nakadzsima Teruto lövése a honosított Nilsson Henrik korcsolyapengéjéről vágódott a hálóba. Erőre kapott a japán sereg, Furahasi Makuru fonákkal kapuvasat lőtt.
A hajrára lehozta kapusát az ázsiai együttes, de Galló Vilmos korongot lopott és Hári Jánossal lövetett gólt.
Galéria:
(fotók: MJSZ / Vörös Dávid)
MacAdam: Az első győzelem megvan, nem adták könnyen
Don MacAdam, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerint a védekezés alapozta meg a japánok elleni 3-1-es sikert a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon vasárnap.
„Tudtuk, hogy nehéz lesz, hiszen Japán jó csapattal érkezett, februárban Budapesten legyőzött minket. Ezenkívül a vb első meccse eleve mindig nehéz. Jókor lőttünk gólokat, ugyanakkor voltak fegyelmezetlenségek, amivel saját dolgunkat nehezítettük meg. Leszámítva az egy, korcsolyán megpattanó szerencsétlen gólt, a védelem, az emberhátrányos egység és Bálizs Bence kapusteljesítménye tartást adott. Az első győzelem megvan, nem adták könnyen. Bízom a jó folytatásban”
– mondta az MTI-nek MacAdam.
A japán csapat ötször játszhatott létszámfölényben és egyetlen egy megpattanós gólt szerzett ebből.
A győztes gólt szerző Terbócs István a szombati edzésen szemsérülést szenvedett, de így is tudta vállalni a játékot kisebb monoklival.
„Szerencsére nem lett nagyobb baj. Bizakodva vártuk a kezdést, mindenki készen állt. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy voltak fegyelmezetlenségek”
– jegyezte meg.
A csapatkapitány Erdély Csanád, valamint az első világbajnoki gólját szerző Varga Balázs egyetértett vele: sok volt a kiállítás.
„Azt beleszámítva, hogy meccsből érkeztem a vb-re, hiszen a dán döntő a héten zárult, nem volt könnyű átállni a válogatott üzemmódra. Ugyan ismerjük egymást régóta, de egy vb-t elkezdeni sosem egyszerű, ráadásul a japán csapat elég kellemetlen. Volt bennünk drukk is, hogy ne kapjunk ki tőlük kétszer tétmeccsen két és fél hónap alatt”
– mondta Erdély.
Varga szerint nemcsak a fegyelmezetlenségekből fakadó kiállítások számát kell csökkenteni – éppen az ő büntetése alatt szépítettek a japánok -, hanem többször kell megnehezíteni az ellenfél kapusának dolgát például azzal, hogy zavarják előtte a kilátást.
„Sajnos többször nem lehetett hátulról, a kék vonal közeléből ellőni a korongot, mert mi, csatárok nem értünk el időben a kapu elé vagy kiszorítottak onnan minket. Így aztán nem alakult ki káosz a japán kapu előtt, illetve a kapus látta a lövéseket. Agresszívebbeknek kell lennünk, de kezdésnek nem volt rossz”
– mondta az MTI-nek Varga. Megjegyezte: reméli, a cserepadon eltették neki emlékbe azt a korongot, amellyel első vb-gólját ütötte.
A magyar válogatott kedden a torna másik ázsiai alakulatával, az élvonalból kiesett szlovénok legyőzésével kezdő dél-koreaiakkal találkoznak. Szerdán a 17 székellyel felálló román, pénteken a házigazda olasz, szombaton pedig a szlovén csapat lesz az ellenfél. Az első két helyezett jut fel a 16 csapatos világelitbe, az utolsó kiesik a divízió I/B-be.
Eredmény, 1. forduló:
Magyarország-Japán 3-1 (1-0, 0-0, 2-1)
gól: Varga (8.), Terbócs (42.), Hári (60.), illetve Nakadzsima T. (47.)
A nap további mérkőzésein:
Koreai Köztársaság-Szlovénia 4-2 (2-1, 0-1, 2-0)
Olaszország-Románia 6-1 (2-0, 2-1, 2-0)
A csoport állása:
Gy | Hgy | Hv | V | LG–GK | Gk | P | ||
1. Olaszország | 1 | 1 | – | – | – | 6–1 | +5 | 3 |
2. Dél-Korea | 1 | 1 | – | – | – | 4–2 | +2 | 3 |
3. Magyarország | 1 | 1 | – | – | – | 3–1 | +2 | 3 |
4. Szlovénia | 1 | – | – | – | 1 | 2–4 | –2 | 0 |
5. Japán | 1 | – | – | – | 1 | 1–3 | –2 | 0 |
6. Románia | 1 | – | – | – | 1 | 1–6 | –5 | 0 |
A vb további menetrendje:
Április 30. 16.00: Magyarország–Dél-Korea (Tv: Sport1)
Május 1. 12.30: Magyarország–Románia (Tv: Sport1)
Május 3. 19.30: Magyarország–Olaszország (Tv: Sport1)
Május 4.19.30: Magyarország–Szlovénia (Tv: Sport2)
fotó: MJSZ / Vörös Dávid