Elkezdte utolsó heti felkészülését a magyar jégkorong-válogatott a vasárnap kezdődő, budapesti divízió I/A-világbajnokságra.
A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása szerint a 25 főre szűkített keret tagjai a néhány napos pihenő után frissen, jó hangulatban és munkára készen tértek vissza az edzőtáborba.
A Japán elleni, pénteki 3-2-es hosszabbításos győzelem után Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány és stábja megköszönte az eddigi munkát a MAC csatárának, Terbócs Istvánnak, illetve az UTE hátvédjének, Nagy Nilannak. Bálizs Bence a szlovénok elleni múlt heti meccsen megsérült, és bár a kapus, valamint a stáb is bizakodott, hogy néhány nap pihenő után visszatérhet a jégre, kiderült, erre nincs esély, így szintén kihagyja a vb-t.
A csapat így három kapussal, nyolc hátvéddel és 14 csatárral vágott neki az utolsó napok munkájának. A 25 játékosból 16 szerepelt a tavalyi világbajnokságon is.
A válogatottra még egy felkészülési találkozó vár: szerdán Ukrajna lesz az ellenfél a Jégpalotában.
A vb-n a harmadik vonalból feljutott Nagy-Britannia mellett a világelitből kiesett Olaszország és Szlovénia, valamint Lengyelország és Kazahsztán lesz a magyar együttes ellenfele a Papp László Budapest Sportarénában.
A keret
Név | Poszt | Klub |
Duschek Dávid | G | Dunaújvárosi Acélbikák |
Rajna Miklós | G | Fehérvár AV19 |
Vay Ádám | G | Rapid City (USA) |
Garát Zsombor | D | MAC Budapest |
Gőz Balázs | D | Norfolk Admirals (USA) |
Pozsgai Tamás | D | MAC Budapest |
Stipsicz Bence | D | Fehérvár AV19 |
Szirányi Bence | D | Fehérvár AV19 |
Varga Arnold | D | UTE |
Wehrs Kevin | D | HC TWK Innsbruck (AUT) |
Benk András | F | UTE |
Bodó Chris | F | MAC Budapest |
Erdély Csanád | F | Fehérvár AV19 |
Galló Vilmos | F | Timra (SWE) |
Hári János | F | Fehérvár AV19 |
Kóger Dániel | F | Fehérvár AV19 |
Magosi Bálint | F | DVTK Jegesmedvék |
Nagy Gergő | F | Quad City (USA) |
Nagy Krisztián | F | MAC Budapest |
Sarauer Andrew | F | Villach (AUT) |
Sebők Balázs | F | KalPa (FIN) |
Sofron István | F | Villach (AUT) |
Vas János | F | DVTK Jegesmedvék |
A program
2018. április 4., szerda: Magyarország-Ausztria 4-3 (hosszabbítás után)
2018. április. 5., csütörtök: Ausztria-Magyarország 1-3
2018. április 11., szerda: Szlovénia-Magyarország 2-3
2018. április 13., péntek, Magyarország-Japán 3-2 (hosszabbítás után)
2018. április 18., szerda, 17:30: Magyarország-Ukrajna (Vasas Jégcentrum)
(MTI)
fotó: jegkorongszovetseg.hu