Margret Kratz kihirdette keretét az utolsó NL-mérkőzésekre

Margret Kratz szövetségi kapitány három helyen változtatott a keretben az utolsó két Nemzetek Ligája-mérkőzés előtt. Írország ellen december 1-én lépünk pályára a dublini a Tallaght Stadiumban, Albániával pedig december 5-én fogunk összecsapni az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

Az MLSZ hétfő esti közlése szerint az eddigi minden Nemzetek Ligája-keretben szereplő Pongrácz Ágnes, Szőcs Réka, Terestyényi Anna kapustriót a szövetségi kapitány az utolsó két mérkőzésre megváltoztatta, ezúttal Szőcs Rékán kívül Borók Dorina és Schildkraut Fruzsina kapott meghívást. A védők között az északírek elleni mérkőzésekről távol maradó Turányi Lilla kapott ismét bizalmat.

Mint ismert a nemzeti csapat a női Nemzetek Ligájában eddig négy mérkőzésből egyet megnyert, egyet elveszített, két alkalommal pedig döntetlent játszott. Két fordulóval a sorozat csoportkörének vége előtt második helyen állunk egy ponttal megelőzve az északíreket, akik ellen 3-2-re nyertünk Győrben és 1-1-es döntetlent játszottunk idegenben. A decemberi ellenfeleink közül az albánokkal szeptemberben szintén 1-1-es döntetlent játszottunk, míg Írországgal szemben 4-0-ra maradtunk alul.

Az írekkel december 1-jén 20:30-tól mérkőzünk meg Dublinban, december 5-én pedig 19:00 órától lépünk pályára az albánok ellen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Utóbbi találkozó jegyeit 1500 forintos egységáron lehet megvásárolni a meccsjegy.mlsz.hu oldalon.

A válogatott kerete:

Kapusok:

Borók Dorina (ETO FC Győr)
Schildkraut Fruzsina (Kész-St. Mihály-Szeged)
Szőcs Réka (Budaörs SC)

Védők: 

Kovács Laura (ETO FC Győr)
Nagy Fanni (ETO FC Győr)
Németh Diána (FTC-Telekom)
Németh Hanna (SV Werder Bremen)
Palakovics Laura (Puskás Akadémia FC)
Savanya Csilla (ETO FC Győr)
Turányi Lilla (FC Bayer 04 Leverkusen)
Vida Boglárka (ETO FC Győr)

Középpályások:

Csiszár Henrietta (FC Internazionale Milano)
Fenyvesi Evelin (FTC-Telekom)
Nagy Virág (U.S. Sassuolo)
Papp Luca (FTC-Telekom)
Süle Dóra (ETO FC Győr)
Szabó Viktória (FTC-Telekom)
Vachter Fanni (ETO FC Győr)
Zeller Dóra (1. FC Köln)

Támadók:

Kaján Zsanett (AFC Fiorentina)
Pápai Emőke (Grasshopper Club Zürich)
Pusztai Sára (FTC-Telekom)
Zágor Bernadett (MTK Budapest)

fotó: mlsz.hu