Megvan a gangwoni ifjúsági téli olimpia első magyar érme! A rövidpályás gyorskorcsolyázó Major Dominik a dobogó harmadik fokára állhatott az 500 méteres számban.
Gyorskorcsolyában is az 500 méteren, alpesi síben pedig a kombinációban voltunk érdekeltek hétfőn, és persze a 3×3-as hokis lányok ezen a napon is két mérkőzést játszottak.
500 méter. A leggyorsabb szám, amelyen olykor a másodperc töredéke alatt kell döntést, ráadásul jó döntést hozni. Major Dominiknak sikerült. Az edzői utasítást pontosan betartva versenyezte végig az A-döntőt, és a jutalma pályafutása eddigi legszebb érme lett. Egy ifjúsági olimpiai bronz- adta hírül hétfőm a Magyar Olimpiai Bizottság.
(Major Dominik öröme; fotó: MOB-Média / Szalmás Péter)
„Bíztam benne, hogy a szerencse ma mellém áll, úgy jöttem le a bemelegítésre, hogy ma érmet kell nyernünk. Jól mozogtam és meg is lett az eredménye . Nem volt sima utam a döntőig, a negyeddöntőben elestem, és vagy ketten átmentek rajtam, de túléltem. Kicsit fáj a karom, de a doki majd este megnézni. Az elődöntő is kemény csatát hozott, nem tudtam a legjobbamat nyújtani, de bejutottam az A-döntőbe. Ott megelőztem a kínai srácot, ő visszaelőzött, mentünk, ahogy bírtunk, és az utolsó fél körben ketten estek előttem. Lehet ezt szerencsének hívni, de az elmúlt két napban annyi balszerencse ért, hogy a sors szerintem most visszaadta, amit elvett. Hátravan még a váltó: bízom a csapatban, szerintem elég erősek vagyunk, bízom benne, hogy ez elég lesz egy éremre!”
– mondta Major Dominik fülig érő mosollyal az olimpia.hu-nak.
(Major Dominik a dobogó harmadik fokán; fotó: MOB-Média / Szalmás Péter)
Apropó érem! Major még hozzátette: jó nehéz bronzot akasztottak a nyakába Gangwonban, és nagyon szépet. A legszebbet, amit valaha nyert. És utána jött még az ünneplés, mivel Koreában nemzeti sport a rövidpályás gyorskorcsolya, mindenki vele akart pacsizni, fotózkodni. Méltó ünneplése volt ez egy nagyon szép eredménynek.
Másik fiúversenyzők, Keszthelyi Dávid sajnos a selejtezőben elesett, és nem folytatódott számára a verseny. A lányoknál Szigeti Dóra elképesztően magabiztos versenyzéssel jutott az A-döntőbe, ahol azonban kicsúszott, így ötödikként értékelték – ez is dicséretes pontszerző pozíció, bár nyilvánvalóan többre vágyott –, míg Végi Diána Laura a B-döntő harmadik helyével összetettben a nyolcadik helyet szerezte meg.
„A hangulatunk remek, milyen is lehetne az első gangwoni magyar érem után?! A fiatalok nagyon jól mentek ötszáz méteren, sokat dolgoztunk ezért a bronzért, és végre a szerencse is mellénk állt
– nyilatkozta Lakatos Tamás a válogatott vezetőedzője.
– Dominik jól ment, betartotta, amit megbeszéltünk, megtámadta a kínait, ment az adok kapok. Harcos döntőre számítottunk, az is lett, az esésből szerencsésen kimaradtunk, és meglett az eredménye, amihez gratulálok! A lányoknál is nagyon jól alakult a nap: Szigeti Dóri A-döntőt, Végi Lora B-döntőt futott, de ott sajnos van egy kis hiányérzetem. Dóri rajtja nem úgy sikerült, ahogy megbeszéltük, elengedte a második számú lengyel lányt, és attól kezdve a lengyelek összezártak, volt még két koreai a döntőben, ráadásul Dóri sajnos el is csúszott. Ilyen a short track, ez megtörténik. Van még hátra egy szám, a váltó, és egész jól állunk, úgyhogy bizakodó vagyok…”
A Team Hungary, vagyis a magyar csapat ezzel az éremmel feliratkozott az éremtáblára, amelyre eddig a 79 induló nemzet közül 27-nek sikerült felkerülnie.
Gyorskorcsolyázóink is jégre léptek ezen a napon, ők is az 500 méteres távon versenyeztek – mindketten nagyon szépen korcsolyáztak: Vancsó Rebeka a 19., Sándor Lilla a 29. helyen végzett. Egyvalamiben ők ketten egyetértettek: az olimpia hangulata semmilyen más világversenyéhez nem hasonlítható – egy sportoló számára a legnagyobb élmény, ami érheti.
„Általában nagyon izgulok a versenyek előtt, de most jóféle izgatottság lett úrrá rajtam, az is inkább csak amiatt, hogy itt lehetek
– mondta Vancsó Rebeka.
– Soha korábban nem ugrottam még ki semmilyen eseményen, hát most sikerült, ennek ellenére nagyon simán lement a futam. Azt hittem, hogy gyorsabb lesz a jég, de összehasonlítva az időmet a többiekkel, egyáltalán nem volt rossz futamom, közel voltam az egyéni legjobbamhoz. Nagyjából erre számítottam, elégedett vagyok.”
Sándor Lilla hozzátette, ő a 29. helynél előzetesen jobb eredményt várt:
„Három tizeddel rosszabbat rajtoltam, mint szoktam, így a köröm sem lett olyan jó, de bízom benne, hogy ezerötszázon javítani tudok. Örülök, hogy itt vagyok, és kipróbálhatom magam az ifjúsági olimpiai mezőnyben, ez tényleg semmihez sem hasonlítható élmény.”
Alpesi síben az alpesi kombinációt rendezték ezen a napon: Schneider Milán szenzációsan kezdett, a super-G után a 15. helyen állt, ami azért is hatalmas eredmény, mert életében másodszor versenyzett ebben a számban (az első ugyanitt történt, méghozzá egy nappal korábban). A szlalomban azonban elég nehéz pályát tűztek a rendezők (14-en kiestek), és Schneider Milán sajnos az elején kicsúszott. Ennek ellenére sikerült teljesítenie a pályát, és a 28. helyen végzett.
„A super-G elég jól ment, ahhoz képest, hogy a tegnapi volt az első versenyem ebben a számban, olyan versenyzőket is megelőztem, aki előző nap jobb volt nálam – nyilatkozta Schneider. – Következett a technikai szám, a szlalom, amelyre nagyon szélesen tűzték a kapukat a rendezők, úgyhogy az eleje nagyon nehezen síelhető volt számomra. Sajnos kicsúsztam, és vissza kellett gyalogolni, de végül csak teljesítettem. Nem baj, van még hátra versenyszám, készülünk arra.”
A 3×3-as lány jégkorongválogatott délben lejátszotta első mérkőzését, amelyet 22–1 arányban megnyert Ausztráliával szemben, így továbbra is hibátlan, ám ma este még vár rá egy mérkőzés a hollandok ellen.
IV. IFJÚSÁGI TÉLI OLIMPIAI JÁTÉKOK, GANGWON
Alpesi sí. Alpesi kombináció. Fiúk: 1. Zak Carrick-Smith (Nagy-Britannia) 1:49.46, 2. Alexander Ax Swartz (Svédország) 1:49.59, 3. Liam Liljenborg (Svédország) 1:50.30, …28. Schneider Milán (Magyarország) 1:58.01
Gyorskorcsolya. 500 m. Lányok: 1. Angel Daleman (Hollandia) 39.28, 2. Huidan Yung (Korea) 39.64, 3. Waka Szaszabucsi (Japán) 39.65, …19. Vancsó Rebeka (Magyarország) 42.66, …29. Sándor Lilla (Magyarország) 44.29
Rövidpályás gyorskorcsolya. 500 m. Fiúk: 1. Sean Boxiong Shuai (Egyesült Államok) 41.498, 2 Xinzhe Zhang (Kína) 41.755, 3. Major Dominik (Magyarország) 41.969, …34. Keszthelyi Dávid (Magyarország)
Lányok: 1. Anna Falkowska (Lengyelország) 44.314, 2. Minji Kang (Korea) 44.434, 3. Jaehee Chung (Korea) 45.018, …5. Szigeti Dóra (Magyarország 1:07.592, …8. Végi Diána Laura (Magyarország)
3×3 jégkorong. Lányok: Magyarország–Ausztrália 22–1 (5–0, 8–0, 9–1)
Fotó: MOB-Média / Szalmás Péter