Mind a négy magyar induló bejutott a szombati női döntőbe a minszki öttusa Európa-bajnokságon.
A csütörtöki selejtezőben két csoportban zajlottak a küzdelmek, mindegyikből az első 12 hely ért automatikusan finálét, további 12 versenyző pedig pontszáma alapján lépett tovább.
Az első két szám, a vívás és az úszás összességében jól sikerült a magyaroknak, így a lövészetekkel megszakított futás előtt valamennyien folytatást érő helyen álltak. Kiemelkedően szerepelt a tavaly világbajnok Kovács Sarolta, aki vívásban második, úszásban pedig első volt az A csoportban, ezért a kombinált verseny már nem tartogatott izgalmakat a számára, s elsőként ért célba. Ugyanitt Földházi Zsófia, aki egy éve Kováccsal és Alekszejev Tamarával csapatban vb-aranyat nyert, 12. volt a zárás előtt, végül ugyanebben a pozícióban fejezte be a selejtezőt.
A B csoportban Zs. Tóth Anna kilencedikként, Alekszejev pedig Földházihoz hasonlóan tizenkettedikként kezdte meg a lövészetes futást. Előbbi visszacsúszott a 15. helyre, de szerzett pontszáma elég volt a döntőhöz, melybe utóbbi – helyezését megtartva – közvetlenül került be.
Az új szabályok szerint már nem kell előzetesen megadni a háromfős csapatok összeállítását, hanem majd a három legjobb eredmény számít a végelszámolásnál.
Az Eb pénteken a férfiak selejtezőjével folytatódik.
(MTI)
fotó: pentathlon.hu