A világ egyik legjobb elektromos versenyautója is megtekinthető lesz a kiállításon. 47226
Motorsport
Buon compleanno Stefano! – Boldog születésnapot, Stefano Favaro!
Nehéz körülmények között is stabilan teljesített Sebestyén Peti a vb-n!
Bemutatkozott a Hungarian Racing Engineering Team
Boldog születésnapot, Sebestyén Péter!
Boldog születésnapot, Stefano Favaro! – Buon compleanno Stefano!
Boldog születésnapot, Stefano Favaro!
Elkészült az AMTS 2019 nyereményautója
Idén is egy szakavatott csapat által egyedivé varázsolt tuningverdát sorsolnak ki a belépőjeggyel regisztrált, nyereményjátékban résztvevő látogatók között az AMTS zárónapján, március 24-én. A hagyomány és a feltételek változatlanok, az eddigi német autós sormintát azonban most egy vérbeli amerikai sportkocsi töri meg. 20612
Kovács Bálint a harmadik helyen a katari szezonnyitón
Rögtön az első futamon megmutatta Kovács Bálint, hogy nem véletlenül kapott ismét lehetőséget a Losail Ázsiai Bajnokságban. A H-Moto Team fiatal motorosa a Katari Nemzetközi Bajnokság Superstock 600-as kategóriájának első futama után máris felállhatott a dobogóra – a harmadik helyen intették le –, míg a második versenyen negyedikként zárt, ahol
MotoGP záróhétvége a Spíler1 TV műsorán
Ismét eltelt egy szezon és lassan befejeződik a Spíler MotorsportHD produkció minden sorozata. A motorsportok közül a Superbike Világbajnokság már véget ért, a Supersport kategóriában kiváló TOP10-es eredményt ért el Sebestyén Peti, az egyetlen magyar világbajnoki résztvevő. Most hétvégén zárul a MotoGP, jövő héten pedig a Spanyol European Talent Cup