Bárki valóra válthatja álmát!

Július 5-től közel két hónapon keresztül lehet pályázni a Padthai és az activé FiberShake közös ösztöndíjára. A két cég úgy véli, a jó dolgok ott születnek, ahol az álmok akarattal és elköteleződéssel párosulnak. Így Magyarország területétől kortól és nemtől függetlenül bárki jelentkezhet a két millió forint összértékű ösztöndíjra, aki úgy

Presser Gábor, Szikora Róbert és az Első Emelet is fellép a vasárnapig tartó KeszthelyFesten

Többek között a Csík Zenekar és Presser Gábor, Szikora Róbert és az R-GO, valamint az Első Emelet ad élő koncertet a csütörtöktől vasárnapig tartó KeszthelyFesten, a Nyugat-Balaton fővárosának legnívósabb eseményének keretében, amelyet idén először irodalmi programok is színesítenek. 54962

Ízletes gyógynövényital a testi-lelki egészségért

Ismerjük a mondást: „Minden nap egy alma, az orvost távol tartja.” A nyers almán kívül ezt az egészséges, zamatos gyümölcsöt más formában is lehet fogyasztani. Ez a gondolat vezérelte a Redpower gyógynövényes ital megálmodóit: így megalkották a természetes, vegán, cukormentes finomságot. Mindegyik termék valamilyen más problémára adhat megoldást, melynek hatása,

Szerdán kezdődik a Magyar Mozgókép Fesztivál, elindult a közönségszavazás

2023. június 7-én a veszprémi Szentháromság téren Kemény Dénes és legendás vízilabdásaink részvételével, A nemzet aranyai gálavetítésével kezdődik és négy napon át tart a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa szervezésében a hazai filmek ünnepe, a Magyar Mozgókép Fesztivál. 54244

A vad hekktől, a mézharmatos mákos nudliig

Június 2-án újra megnyitja kapuit az ország „legfinomabb” eseménye, az MBH Bank Gourmet Fesztivál. A rendezvény egy “országkóstolóként” is felfogható, amely három napon át, egy millenárisnyi területen mutatja be a legjobb hazai éttermeket és cukrászdákat. A vasárnap estig tartó Gourmet-ról persze nem hiányozhatnak a legjobb pezsgők, borok, sörök és röviditalok

Gourmet: új lendület a gasztronómiában

Míg tavaly az „örökség” témáját járhattuk körül a hazai gasztronómia legátfogóbb eseményén, idén az „új generáció” kerül a középpontba június 2-4. között a Millenárison, az MBH Bank Gourmet Fesztiválon. A magyar vendéglátás legismertebb képviselőinek bemutatása, és a több mint száz kiállító változatos étel-, desszert- és italkínálata mellett - a programok

Jön az év legsportosabb napja: ismét százezrek mozdulnak meg a Kihívás Napján

Május utolsó szerdája hagyományosan az év legsportosabb napja: a Kihívás Napján idén is közel egymillió ember mozdul meg országszerte különböző játékos sportprogramokon. Ezúttal négy kategóriában – település, tanintézmény, munkahely, közösség – lehet csatlakozni a május 31-i eseménysorozathoz, amit a Magyar Szabadidősport Szövetség (MASPORT) koordinál. A résztvevők a jóleső mozgás mellett