A továbbjutásnak és a csoportelsőségnek örült, a csoportszakaszban bekapott öt gólt viszont sokallta a spanyol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a marokkóiak elleni világbajnoki mérkőzés utáni értékelésében.
„Elsők lettünk, ez volt a cél – szögezte le Fernando Hierro, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy voltak nehézségeik és mindenképpen javulniuk kell. – Öt gólt kapni, ez nem megy. A fiúknak meg kell érteniük a realitást, meg kell teremteniük a szükséges fölényt.„
A spanyolok a B csoport hétfői zárásán Kalinyingrádban úgy játszottak 2-2-es döntetlent, hogy Iago Aspas a 91. percben egyenlített.
Hierro emlékeztetett rá, hogy előzőleg is tisztában voltak vele: a marokkóiakkal szemben nehéz feladat vár rájuk, mert a rivális hiába kapott ki kétszer 1-0-ra, „jobbat érdemelt volna”.
„A nyolcaddöntő megvan, most már igényesnek kell lennünk önmagunkkal szemben, mert ajándékba nem kapunk semmit” – vélekedett a kapitány. Hozzátette: bár az oroszok elleni nyolcaddöntőben a közönséggel is meg kell birkózniuk, de játékosai hozzá vannak ehhez szokva, ráadásul „a mérkőzést a pályán lehet megnyerni„.
„Ha folytatni akarjuk menetelésünket, nincs választási lehetőségünk. Tudjuk, hogy működik ez: nyerünk vagy csomagolhatunk” – figyelmeztette játékosait.
Hervé Renard, a marokkóiak francia szövetségi kapitánya nem vitatta a videobírós segítséggel megítélt második spanyol gól jogosságát, ugyanakkor szerinte előtte nem arról az oldalról végezték el a szögletet, amelyiken a labda elhagyta a játékteret, amit „hatalmas bírói hibának” nevezett.
„Nem volt les, láttuk a videót, ezen nincs mit vitatni. Egyszerűen csak azt kérdezem, elvégezhet-e egy játékos egy szögletet a másik oldalról, nem arról, ahol a labda kiment. Odamentem a mérkőzés után a bírók szobájához, az ajtó zárva maradt” – mondta, elismerve ugyanakkor, hogy „nehéz foglalkozás a bíráskodás„.
„Természetesen győzni szerettünk volna a spanyolok ellen, ezért jöttünk. Szenvedtünk velük szemben, mint minden csapat. Ha megnézzük, ez a Barca és a Real Madrid vegyes csapata, gratuláció jár az összes játékosomnak ezért és az egész világbajnoki teljesítményért” – vélekedett.
A tréner szerint némi tapasztalat hiányzott, de csapata a portugálok és a spanyolok – „a legjobbak közül való válogatottak” – ellen bizonyította, hogy már ezen a szinten van.
„Emelt, magasra emelt fejjel, büszkén térünk haza” – tette hozzá.
(MTI)
fotó: fifa.com / Getty Images