Meghatározó tulajdonrészt szerzett a magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Arago Csoport az FC Kosice futballklubban.
A nagy hagyományokra visszatekintő, jelenlegi cégjogi formájában 2018 óta működő egyesület a szlovák bajnokság másodosztályában szerepel – számolt be szerdán az MTI.
„Az Arago Csoport az elmúlt években nemcsak Magyarországon, hanem a környező országokban is kialakított egy jelentősebb befektetési portfóliót. A sport, azon belül is a futball ráadásul ismerős terep számunkra, hiszen nyolc éve az egyik legnépszerűbb magyar futballklub, a DVTK többségi tulajdonosai is vagyunk.” – idézte a cég közleménye Sántha Gergelyt, az Arago Holding ügyvezetőjét, aki hozzátette: kassai szerepvállalásukat több dolog is alátámasztotta, de leginkább a tulajdonostársaik elhivatottsága, a klub komoly hagyományai, valamint Kassa és vonzáskörzetének sportban rejlő lehetőségei miatt született meg a döntés.
„Miskolc és Kassa földrajzi közelsége, testvérvárosi volta, illetve közös kulturális és sportmúltja csak ráadás volt.” – fogalmazott.
Dusan Trnka, az FC Kosice elnöke azt mondta, nagyon örülnek magyar partnereiknek, a mostani fontos lépés a klub financiális hátterének biztosításában.
„A magyar tulajdonosok ráadásul hozzák magukkal azt a tapasztalatot, amit az új, modern, miskolci stadion üzemeltetése során eddig szereztek. Együtt dolgozunk azért, hogy a kassai futball ismét méltó legyen a korábbi sikereihez.” – fogalmazott a klubvezető.