Negyedik helyen végzett férfiválogatottunk a zágrábi Európa-bajnokságon, miután az egyre vékonyodó jég úgymond beszakadt együttesünk alatt a zárónapon az olaszok elleni bronzmérkőzésen. Túl sok volt, hogy a taljánok ismét megtalálták a jobbik formájukat a betegségek által egyre jobban gyengített ifjú együttessel vívott találkozón, így simán, 12-7-re győztek.
A meccs előtt egyértelmű volt, hogy csak akkor lehet esély izgalmasabb találkozóra, ha az elmúlt napokban az orvosi szobánál sorban álló játékosok a hetven-nyolcvanszázalékos állapotukban képesek lesznek a maximumot nyújtani; egyszersmind elég hosszan ellenállni, hátha a visszavágás vágyától fűtött, az elődöntő elvesztése miatt ugyanakkor mérhetetlenül csalódott olaszok harci kedvét sikerül esetleg lohasztani…
Pechesen indult – sikerült leblokkolni Di Fulviót, de a labdát valahogy visszaszerezték, Echenique ráadásul üresen maradt a szélen, belőtte, majd egy gyors labdaszerzést vittek kiállításig, amit Fondelli tett be a hosszúba kapásszélről. Hetvennégy másodperc alatt több gólt lőttek, mint legutóbb az első félidőben…
Tátrai próbált egyet elsütni, fölément, majd Gyapjas védett egy lefordulásfélét, szerencsére, még pont elkapta a vonal környékén. Az első fórunk viszont megint nem volt meggyőző, a végén Molnár Erik talán jobb választás lett volna, de Burián Gergő inkább nullafokból a kapufát találta el. A következő olasz gólt megvideózták, mert a duda környékén esett – kiderült: szerencsére utána, azaz előbb centiken, majd tizedeken múlt a 0-3… Hárai ellen kontrát fújtak emberelőnyben, viszont Molnár labdát szerzett hátrányban. Nagyon kellett már a gól, ami öt perc után jött meg, Vigvári Vince a harmadik fórból már átpréselte a labdát del Lungo keze és a kapufa között (ezzel mi is túlteljesítettük a csoportmeccset, elvégre ott nem lőttünk egyet sem az első nyolc percben).
Di Somma második átlövése azonban már a dudán innen ment át Gyapjas karja alatt, később Pohl durrantott fölé, aztán Vincenzo Renzuto lőtte be simán rosszkézről a fórt – nem úsztuk meg a közte hármat, és a kapuscserét sem, bár Bányai Márk már az első nap óta sérült könyökkel játszott. Vigvári Vince újabb fóros lövése kijött a lécről, majd egy jó centerszerelés után eredménytartó kontra jött Hárai ellen a partról, úgyhogy a legrosszabbul sikerült első negyed (1-4) után kellett folytatni az összecsapást.
Egyértelmű volt, hogy egy kiegyenlítettebb meccshez ennél sokkal jobb kezdés kellett volna, így a következő nyolc perc kulcsfontosságúnak tűnt az olaszok lelkesedésének megmaradása vagy apasztása szempontjából. Miután Echenique rögvest akciógóllal kezdett a szélről, érződött, ez kevésbé a mi napunk: ennyi könnyű gólt egész tornán nem kaptunk, mint most nyolc és fél perc alatt. Vigvári Vendel előnyben tisztán lőhetett, del Lungo azonban védett, erre meg Nicholas Presciutti törölt simán kintről egyet, 2-5 helyett 1-6, avagy a védelem ekkor semennyire nem állt a lábán, ez szemmel látható volt.
Csak ezután jött az első blokk, majd egy szép átlövés Vigvári Vincétől, hogy legyen pár jobb pillanatunk – ám az olaszokon látszott, hogy feszíti őket az önbizalom. Bányai legalább kulcspillanatban védett óriásit kettős hátrányban, majd Tátrai Dávid lőtt egy bitang nagy akciógólt kintről, most egy picit kezdett hasonlítani az egész a korábbiakra, de még mindig hárommal mentek (3-6). Egy kontra után jött egy fór, időkérés után, szépen végighúztuk, de Vigvári Vince lövésére odaért del Lungo, igaz, Bányai is bemelegedett, ő is védett hátrányban. Vigvári újabb távoliját megint fogta az olasz, és így a közte kettő sokadik esélyét elszalasztva voltunk kénytelenek elkönyvelni, hogy Echenique ismét rést talált a falon (3-7).
Nálunk most az idősebbik Vigvári labdájára ért oda del Lungo, aki 5/8-nál tartott ekkor, mi meg fórban 7/1-nél. És ahogy lenni szokott, az utolsó támadásuknál két labda is visszapattant hozzájuk, harmadjára pont a kapu előtt üresen kószáló Velotto elé, míg Tátrai lövése a kapus kezéről a lécre, onnan meg a vonal elé csorgott, szóval kevés jel mutatott arra 3-8-nál, hogy komolyabb változás állhatna be ezen a találkozón – számolt be a magyar szövetség.
A harmadik elején apróbb hőstettként sikerült kibekkelni egy hátrányt, de megint hozzájuk került vissza a labda, Cannella meg kintről bezúzta a léc segítségével – kábé ilyen volt az egész meccsünk, mint ez az egy perc. Meg a következő: Tátrai egy passz után jól előtte a labdát, ami csak kijött a kapufáról… Bányai védett egy centerezést, majd Burián Gergő némi blokkos besegítéssel hálóba küldött egy előnyt, ám a harmadik rész felénél is látni kellett, hogy ez a délután már csakis a vereség szebbé tételéről szólhat.
Egy hátrányt sikerült kivédeni, Burián kapu előtti leszerelését azonban elengedték, Pohléra viszont ráfújtak egy ötöst, Fondelli meg mattolt (4-10). Tátrainak nem ment, del Lungo egy félig-meddig kettős hátrányban takarta be – 8/12-nél, azaz 66%-nál tartott három negyed után a Recco kapusa. Nálunk Bányai már hét védésénél járt, ám az olaszok fölényét jól mutatta a lövések száma (25-16), és a kapura menőké (18-12). Tátrai (5/1) és Vigvári (6/2) lövőszázaléka pedig azt, ők is elfogytak valamelyest így a végére.
Újabb elkésett blokk helyén érkező könnyű góllal indult a zárórész, Fondelli lőtt kintről akadálytalanul, majd Cannella is – a kilencedik akciógóljuknál tartottak ekkor. Vigvári Vince aztán végre utat talált a zónájukon át, majd a meccs kezdett picit lelülni, 5-12-nél valóban nem maradt sok tennivaló, nálunk meg komolyabb erőtartalék. Campagna azért egy időkéréssel még rázott egyet a csapatán három perccel a vége előtt, de ez sokban nem köszönt vissza, átellenben Tátrai viszont szépen lépett be egy befordulós akciógól erejéig.
A betegséggel küzdő Nagy Ádám először vállalkozott lövésre 18 másodperccel a cége előtt, picit még szebbé téve a búcsút, előnyből villant – ám ez is finoman jelezte, hogy az Eb végére valóban kissé megreccsent a gárda.
Így esett, hogy 2010-hez hasonlóan ismét negyedik lett a gárda egy zágrábi Eb-n – ha egyszer majd visszatekintünk erre a tornára, akkor talán csak vállat vonnak néhányan, na, ez egyike volt azon kontinensviadaloknak, ahol kivételesen nem lett érmes a magyar válogatott. Ám akik végigkövették ennek az ifjú együttesnek az útját, azok még sokáig emlékeznek majd arra, milyen hősiesen harcolt minden idők legfiatalabb Eb-válogatottja. Az utolsó két meccset elvesztették a srácok, ám addigra nyertek sok minden mást: megannyi tapasztalatot, ami még jobb játékossá teszi őket, a riválisok elismerését…
…és mindenekelőtt a szívünket is megnyerték – teljes egészében.
Varga Zsolt: „Kevés energia maradt a végére„
Varga Zsolt szövetségi kapitány szerint noha kedden a zágrábi bronzmérkőzés nem volt egy kellemes élmény a magyar férfi vízilabda-válogatott számára, amely 12-7-re kikapott az olasz csapattól, de az egész Európa-bajnokságot nézve pozitív az összkép – számolt be az MTI.
„Jószerivel annyi hibát követtünk el ezen a meccsen technikailag és taktikailag is, mint előtte az egész kontinenstornán. Kevés energia maradt a végére, az utolsó negyedben már az életükért küzdöttek a játékosok, hogy visszaérjenek, annyira kimerültek„
– értékelt a vegyes zónában a szakvezető, aki hozzátette, a rivális ezúttal teljesen más mentalitással és hozzáállással ugrott medencébe, mint amikor múlt hétfőn a csoportkörben a magyarok 10-5-re felülmúlták.
A játékosként olimpiai bajnok szakember megjegyezte, ezúttal akkor sem biztos, hogy sikerült volna legyőzni az olaszokat, ha nem sújtja betegséghullám a csapatát, de abban biztos, hogy más lett volna a találkozó képe.
„Az egész tornát nézve azért pozitív az összkép, mert ebben a mezőnyben négy közé jutni nagy dolog„
– zárta összegzését az 51 éves tréner.
Pohl Zoltán csapatkapitány arról beszélt, elégedett az elődöntőbe jutással, csak azt sajnálja, hogy a harmadik helyért rendezett összecsapáson nem sikerült azt a játékot hozniuk, amit az előző meccseken.
„Ebben a felállásban máshogy volt a csapat felépítve, mint az szokott, mert nem a negyeddöntőre kellett csúcson lenni, hanem már az elejétől, ezért mentálisan és fizikálisan is sokat kivett mindenkiből ez a torna, ami a végére kiütközött„
– mondta az MTI-nek Pohl, aki szerint már a bronzmérkőzés elején érezni lehetett, hogy nem az a rezgés jellemezte az együttest, mint korábban.
A magyar keret legfiatalabb tagja, a 18 éves Varga Vince szerint nem úgy játszottak, ahogy kellett volna, mert csak csapatként lett volna esélyük.
„A döntőtől nem voltunk messze, de a bronztól most igen. Jó lett volna éremmel zárni ezt a nagyon szép két hetet, de így is van mire büszkének lenni„
– mondta a három góljával legeredményesebb magyar játékos, Vigvári Vince.
A második negyed elején becserélt kapus, Bányai Márk úgy fogalmazott, egyik szeme sír, a másik nevet, de a csapatot sújtó betegséghullámról mindent elárul, hogy a hétfői edzésen sem ő, sem társa, Gyapjas Viktor nem tudott védeni.
A világbajnok, ezzel olimpiai kvótás magyar együttes javarészt fiatal tehetségekkel szerepelt a horvátországi Eb-n, így már az meglepetés volt, hogy csoportelsőként rögtön a nyolc közé jutott, ahol aztán az olimpiai bajnok szerbeket búcsúztatta ötméteresekkel. Az elődöntőben a 2022-es, spliti finálé „visszavágóján” a házigazda horvátok és a helyosztón az olaszok ellen már nem sikerült újabb bravúrt elérni. Mindkét rivális végig vezetve diadalmaskodott, így a magyarok negyedikként zártak.
A 3. helyért:
Olaszország-Magyarország 12-7 (4-1, 4-2, 2-1, 2-3)
gólszerzők: Echenique, Fondelli 3-3, Cannella 2, Di Somma, Renzuto Iodice, Presciutti, Velotto 1-1, illetve Vigvári Vi. 3, Tátrai 2, Burián, Nagy Á. 1-1
fotó: MVLSZ/Derencsényi István
