Zámbori Zala az ifi Eb-re koncentrál

Zámbori Zala fontos lépcsőfoknak tartja sportkarrierjében az EYOF-győzelmet.

Az FTC-Telekom tornásza jelenleg nyaral a Balatonon, ahol beszámolt arról, hogy célja az ifi Eb-re való lehető legtökéletesebb felkészülés – adta hírül a Magyar Torna Szövetség.

Szeretnék minél több szeren jól versenyezni. Érdekesség, hogy a maribori Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon egyéni összetettben tizenkettedik lettem úgy, hogy volt egy komolyabb rontásom. Ha az nincs, akkor ötödikként végzek. Ez azonban már a múlt. Előre tekintek, és úgy gondolom, hogy sokat tanultam az EYOF-on is. Edzőmmel, Tóth Leventével megtaláltuk a közös hangot, és bízom benne, hogy egyre jobb eredmények jönnek majd.

– mondta Zámbori Zala.

A magyar tornász Mariborban nyújtón szerzett aranyérmet. Az előzetes várakozások szerint gyűrűn is szeretett volna döntőbe kerülni, végül a nyújtó mellett az ugrás lett a másik szer, amelyen bemutathatta gyakorlatát a legjobbak között. Zámbori ott hetedik lett.

 

fotó: MATSZ