Húsz pedagógust és tizenhat iskolát jutalmaztak a diákolimpia eredményességi díjátadón

Pedagógusok, iskolák és rendező szervezetek képviselői vehették át a Magyar Diáksport Szövetség elismeréseit a Diákolimpia® elmúlt tanévének országos döntőin elért kimagasló eredményeikért.

Az ünnepélyes rendezvényen részt vett és beszédet mondott Sárfalvi Péter, az EMMI sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, dr. Illés Boglárka, az EMMI ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke.

A Magyar Diáksport Szövetség tájékoztatása szerint igen sikeres és eredményes tanévet zárt 2017/2018-ban a Diákolimpia® versenysorozat. A versenyekre összesen 300 ezer nevezés érkezett, közülük 18 ezren jutottak a sportági döntőkbe. A sikerben nagy szerepet játszott a testnevelők és az iskolák lelkesedése és kitartó munkája. A Magyar Diáksport Szövetség idén ötödik alkalommal részesítette elismerésben azokat a pedagógusokat és intézményeket, akik kimagasló eredményeket értek el a versenysorozatban, illetve a legtöbbet tették a jövő nemzedékének egészséges és erkölcsi neveléséért.

Összesen négy kategóriában kerültek díjazásra a legjobbak. A legeredményesebb megyei, illetve budapesti testnevelő díját azok a pedagógusok vehették át, akik tanítványaikkal a legeredményesebbek voltak az országos döntőkön. Minden megyéből és a fővárosból is egy-egy pedagógus kapott jutalmat. A legeredményesebb iskola elismerés odaítélésénél is az elért eredmény volt a mérvadó. Ebben a kategóriában az általános-, közép- és a kis iskolák között is a három-három legjobbat jutalmazták. A pedagógusok ösztönzésének, lelkesítésének sikere, ha az adott intézményi létszámhoz képest minél többen vesznek részt a versenyen. Ezt a motivációs tevékenységet ismeri el az Egészségfejlesztő testmozgás és egészséges életmód díj, amelyet három-három általános és középiskola kapott meg. Egy-egy sportesemény hangulatán nagyban visszatükröződik a szervezők lelkesedése, sport iránti szeretete. Az elhivatottság jutalma pedig a magas látogatottság és az elégedett résztvevők mellett a 2017/2018. tanévi diákolimpiai rendezvénye díj. Idén is három rendező szervezet részesült ebben az elismerésben. A sport nemcsak a győzelemről szól, hanem a tisztességes küzdelemről is. Fair play díjban részesült az a fiatal sportoló, aki ezen a területen viselkedésével másoknak is példát mutatott.

A január 23-i ünnepélyes díjátadón beszédet mondott Sárfalvi Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Sportért Felelős Államtitkárságának sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, dr. Illés Boglárka, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család-és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságának ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára, valamint Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke. A díjátadásban közreműködött továbbá Háfra Noémi, a magyar női kézilabda válogatott tagja, junior világbajnok, a 2018-as Kézilabda Európa-bajnokság All Star csapatának tagja.

Az MDSZ elnöke megköszönte valamennyi pedagógus, iskola, és rendező szervezet együttműködését: „A mai díjátadón nemcsak a legeredményesebb testnevelőket és iskolákat szeretnénk elismerni, hanem minden pedagógust és intézményt, akik nap mint nap dolgoznak a fiatal korosztály egészségéért, fittségéért. A Nemzeti Tehetség Program támogatásában megvalósuló Diákolimpia® több évtizede biztosít sport megmérettetést az iskolásoknak, amelynek népszerűsége tovább emelkedik, hiszen idén 15 ezerrel több nevezés érkezett a versenysorozatba a tavalyihoz képest.” – emelte ki Balogh Gábor.

Díjazottak:

  1. A tanév legeredményesebb megyei/budapesti Diákolimpia® testnevelője
Megye                       Díjazott                                            Iskola
Baranya Filákovity István Kisfaludy Károly Gimnázium
 

Bács-Kiskun

 

Simity László

Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola Lánchíd Utcai Sport Általános Iskolája
Békés Gulyás Imre Gábor Balsaráti Vitus János Általános Iskola
Borsod-Abaúj-Zemplén  

Letek László

 

Földes Ferenc Gimnázium

 

Budapest

 

Sarkadi László

Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola
Csongrád Lantos István Csengelei Általános Iskola
Fejér Farkas Andrea Hétvezér Általános Iskola
Győr-Moson-Sopron  

Farkas Roland

 

Bercsényi Miklós Középiskola

Hajdú-Bihar Antal Mária Debreceni SzC Vegyipari Szakgimnázium
 

Heves

Fodor-Fejes Adrian Adél Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola
Jász-Nagykun-Szolnok  

Bodonyi Ákos

 

Szolnoki Fiumei úti Általános Iskola

Komárom-Esztergom  

Horváth Árpád

 

Kodály Zoltán Általános Iskola és AMI

 

Nógrád

 

Szabó Attila

Salgótarjáni Általános Iskola Beszterce lakótelepi Tagiskolája
 

Pest

 

Nagy Péter

Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma
Somogy Hodics Zoltán Kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium
Szabolcs-Szatmár-Bereg  

Bakosi Béláné

 

Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium

 

Tolna

 

Gulyás Péter

Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola
Vas Kósa Ottó dr. Tolnay Sándor Általános Iskola
Veszprém Bácskai Rita Lovassy László Gimnázium
Zala Bognár Szabolcs Kölcsey Ferenc Gimnázium

II. A tanév legeredményesebb diákolimpiai köznevelési intézménye:

Általános iskolák versenyében

Helyezés                           Iskola                                     Megye                  Település
Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola  

Bács-Kiskun

 

Kecskemét

Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskola  

Heves

 

Eger

Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium  

Nógrád

 

Salgótarján

Középiskolák versenyében:

Helyezés                             Iskola                                     Megye                 Település
 

I.

Váci SZC Boronkay György Műszaki Szakgimnáziuma és Gimnáziuma  

Pest

 

Vác

 

II.

Budapest VI. Kerületi Kölcsey Ferenc Gimnázium  

Budapest

 

Budapest

 

III.

Kecskeméti Bolyai János Gimnázium  

Bács-Kiskun

 

Kecskemét

Kis Iskolák Sportversenye legeredményesebb iskolái:

Helyezés                     Díjazott iskola                           Megye                  Település
I. Zeleméry László Általános Iskola Hajdú-Bihar Hajdúböszörmény
 

II.

Dr. Tolnay Sándor Általános Iskola  

Vas

 

Gyöngyösfalu

III. Dr. Szántó Imre Általános Iskola Zala Alsópáhok
 

III.

Bősárkányi Eötvös József Általános Iskola Győr-Moson-Sopron  

Bősárkány

III. Egészségfejlesztő testmozgás és egészséges életmód kategória nyertesei:

Általános iskolák versenyében:

Helyezés Iskola Megye Település
 

I.

 

Mihályi Általános Iskola

Győr-Moson-Sopron  

Mihályi

 

II.

Dejtári Mikszáth Kálmán Általános Iskola  

Nógrád

 

Dejtár

 

III.

 

Dencsháza-Hobol Általános Iskola

 

Baranya

 

Dencsháza

Középiskolák versenyében:

Helyezés                             Iskola                                  Megye                 Település
Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium  

Veszprém

 

Veszprém

 

Diósgyőri Gimnázium

Borsod-Abaúj-Zemplén  

Miskolc

Karcagi Nagykun Református Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium Jász-Nagykun-Szolnok  

Karcag

IV. A tanév diákolimpiai rendezvénye kategória nyertesei:

Időpont            Város                        Sportág                                  Rendező
 

2018.02.24-25.

 

Miskolc

Grundbirkózás Diákolimpia Országos Döntő – Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület
 

2018.05.26-27.

 

 

Győr

 

Atlétika Pályabajnokság Diákolimpia Országos Döntő – Győr

Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Győr-Moson-Sopron Megyei Diáksport Egyesület
 

2018.04.12-15.

 

Balatonfüred

Kézilabda “B” Kategória Országos Döntő -Balatonfüred  

Veszprém Megyei Diáksport Egyesület

V. Becsületes Játék – Fair Play díj nyertese:

Díjazott                                                          Indoklás
 

 

 

 

 

 

Bakó Beatrix, a kazincbarcikai Tompa Mihály Református Általános Iskola 7. osztályos tanulója

Beatrix a Kazincbarcikai Városi Sportegyesület Ritmikus Gimnasztika Szakosztályának tagja. Az edzéseken együtt dolgozik a Kazincbarcikai Pollack Mihály Általános Iskola tanulóival, amely nem az ő iskolája. Az iskola III. korcsoportos csapatának egyik tagja a Diákolimpia® országos döntőjének „célegyenesében” bárányhimlős lett. A csoportos gimnasztikában csak teljes létszámmal lehet edzeni, ezért a lehetetlen helyzetben Beatrix állt be a csapatba abban a tudatban, hogy ő semmikép sem versenyezhet, hiszen nem ebben az intézményben tanul. Az utolsó pillanatig minden nap ott volt, hogy a csapat tudjon gyakorolni. Szerencsére a beteg csapattag a versenyre össze tudta szedni magát és be tudott állni a gyakorlatba, és nagy meglepetésre megnyerték korcsoportjuk versenyét.

A Diákolimpia® versenysorozatról

A Diákolimpia® a diáksport egyetlen országos tanulmányi és tehetséggondozó versenye Magyarországon, amely idén 13 MDSZ által rendezett és további 41 olyan versenyt foglal magába, melyet országos sportági szakszövetségek és sportági szövetségek bonyolítanak le. A versenysorozatnak egy tanév során összesen 300 ezer nevezője van, közülük 18 ezren jutnak el az országos döntőkig. A Diákolimpia® fővédnöke Áder János köztársasági elnök, a versenysorozatot az MDSZ az oktatásért felelős miniszterrel közösen hirdeti meg. A Diákolimpia® országos döntőinek érmesei 10 felvételi többletponthoz jutnak a felsőoktatási felvételik során, ahol a felvételi időpontját megelőző 8 év erre jogosító eredményei érvényesíthetők.

Fotóalbum a díjátadó ünnepségről. 

fotó: Sportmenü / Kárpáti Balázs