Szőke Alex arany-, Takács István ezüstérmes a rangos Thor Mastersen!

Húsz ország (a magyarok és a házigazda dánok mellett litván, moldovai, szerb, norvég, horvát, román, amerikai, holland, svájci, észt, cseh, olasz, lett, finn, német, svéd, lengyel és ukrán versenyzők is szőnyegre léptek) részvételével rendezték meg a hagyományosan rangos Thor Masters kötöttfogású nemzetközi viadalt Nykobing Falster városában.

A magyar szövetség vasárnapi beszámolója szerint a speciális lebonyolításnak köszönhetően (csoportokra osztják a résztvevőket) jellemzően sokat kell birkózni, három honfitársunk közül ketten hat-hat mérkőzést vívtak. A vb-ezüstérmes Szőke Alex (97 kg, ESMTK) ráadásul mindet megnyerte, így a dobogó tetejére állhatott, pedig moldovai, norvég, litván és három német riválisa mindegyike volt helyezett valamilyen felnőtt vagy korosztályos világversenyen. A döntőben ráadásul visszavágott a német Lucas Lazogianisnak a tavalyi U23-as vb-n elszenvedett vereségért.

A tavalyi Európa-bajnok Takács István (87 kg, BHSE) svájci, német, finn, amerikai és lengyel ellenfélen át verekedte e magát a fináléba, ahol ezúttal kikapott az Eb-nyertes, vb-2. dán Turpal Bisultanovtól. A harmadik magyar, az U20-as Eb-győztes Tösmagi Attila (77 kg, ESMTK) két vereséggel kiesett.

Fotó: MBSZ/Róth Tamás