Szombaton délután a listavezető, a mérkőzés előtt 35 ponttal álló DSZC-Eötvös DSE az utolsó, mindössze 3 egységet gyűjtött Miskolci Vasutas SC-MVSI együttesét fogadta. 19981
Tag: DSZC-Eötvös DSE
Tizenegyedik DSZC-Eötvös DSE győzelem
Szombaton délután városi derbire került sor, a listavezető 29 ponttal álló DSZC-Eötvös DSE a 10 egységet gyűjtött utolsó előtti DEAC-ot fogadta. Fordított élményekkel várta a két csapat a találkozót, hiszen a DSZC-Eötvös DSE az előző fordulóban legyőzte Kecskeméten a Közép csoport tavalyi bajnokát, míg a DEAC kikapott az utolsó helyezett
Ismét nagyot küzdött a DSZC-Eötvös DSE
Szombaton délután olyan tekintetben megismétlődött az elmúlt hétvégi összecsapás a röplabda NB II-ben, hogy a listavezető DSZC-Eötvös DSE most is a második helyezettel játszott. Ez úgy fordulhatott elő, hogy a debreceniek által legyőzött Kispest SE visszaesett a harmadik pozícióba, a Röpke SE Kecskemét pedig – egy miskolciak ellen aratott 3:0-s
Tovább robog a DSZC-Eötvös DSE
Vasárnap délután rangadóra került sor a röplabda NB II-ben, hiszen a két legtöbb pontot gyűjtő másodosztályú együttes mérkőzött meg egymással, a DSZC-Eötvös DSE 18, a Kispest SE pedig 13 ponttal állt a mérkőzés előtt. 17134
Bajnokveréssel kezdett a DSZC-Eötvös DSE
A röplabda NB II a tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét három csoportban kezdődött. 14943
Sima DSZC-Eötvös DSE győzelem a városi rangadón
Az NB II-es röplabda bajnokságban szombat délután a 12 győzelemmel álló dobogós DSZC-Eötvös DSE a 2 győzelemmel rendelkező utolsó DEAC-ot fogadta. 9513
A fővárosban is folytatta szép sorozatát a DSZC-Eötvös DSE
Hibátlan hétvégét tudhat maga mögött az egyesület. Szombaton a megyei felnőtt bajnokságban a DSZC-Eötvös DSE néven induló csapatok, mind hölgyeknél, mind az uraknál három-három győzelmet arattak, így mindkét nemben magabiztosan vezetik a táblázatot. 9119
Győzelemmel kezdte az idei esztendőt a DSZC-Eötvös DSE
Az NB II-es röplabda bajnokságban úgy kezdte az újévet a DSZC-Eötvös DSE, ahogy az elmúlt esztendőt befejezte: győzelemmel. 8361
A DSZC-Eötvös DSE legyőzte a tavalyi bajnokot
Az NB II-es röplabda bajnokságban szombaton délután a DSZC-Eötvös DSE 6083
Ismét idegenbeli DSZC-Eötvös-győzelem
Az NB II-es röplabda bajnokságban a DSZC-Eötvös DSE most először játszott NB II-es csapattal, 5863