Két arany, egy ezüst, két bronz az Eb pénteki napján

A pénteki napon rendezték az első döntős délutánt a müncheni kajak-kenu Európa-bajnokságon, ahol alaposan bekezdtek a magyar csapat tagjai. Az épeknél a Kőhalmi Emese, Rendessy Eszter páros szerezte az első aranyérmet, a parakenusok közül pedig Juhász Tamás állt fel a dobogó legfelső fokára, de a többi magyar is maradandót alkotott.

A duplázók napjával zárult a tesztverseny-sorozat

A koronavírus-járvány miatt kiírt tesztverseny-sorozat utolsó fordulójában már felnőtt válogatott női kajakosok is vízre szálltak. K-1 500 méteren mindkét futamot az olimpiai bajnok Csipes Tamara nyerte meg a még mindig csak 19 éves Gazsó Dorka előtt. Egyesben duplázni tudott Balla Virág, Dombvári Bence és Bodonyi András is, férfi kajaknégyesben pedig

Erődemonstráló bemutatkozás olimpiai csapathajóinktól

Három olimpiai számban is fantasztikusan debütáltak a magyar csapathajók 500 méteren: a Balla, Devecseriné kenu páros, valamint a női és a férfi kajak négyes is megnyerte futamát az ICF olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Egy parakvótát is sikerült szereznünk a második versenynapon. Ez történt a csütörtök délutáni programban. 25722

Kiváló, de beárnyékolt eredmények a vébén

Kopasz Bálint és Csipes Tamara is a legjobb időeredménnyel jutott tovább K-1 1000 méteren az ICF olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon. A Noé Zsombor, Bogár Gábor kettős is futamgyőztesként került a döntőbe, ám két eset is beárnyékolta a csütörtök délelőttöt: előbb Dóri Bence volt kénytelen visszalépni a versenytől, majd kizárták a

Zseniálisan debütáltak a magyarok 200-on

A kajakosoknál egyesben Lucz Dóra és Csizmadia Kolos is fantasztikusan ment 200 méteren, akárcsak a Korisánszky Dávid, Mike Róbert kenu kettős a szegedi világbajnokság szerda délutáni programjában. Csütörtökön már bemutatkoznak sztárjaink is. 25701