A magyar női válogatott 3:0-ra nyert Ukrajna ellen a Minszkben zajló Európai Játékokon a negyeddöntőben, így pénteken már éremért játszhat. 23628
A magyar női válogatott 3:0-ra nyert Ukrajna ellen a Minszkben zajló Európai Játékokon a negyeddöntőben, így pénteken már éremért játszhat. 23628
A sportlövő Sidi Péter a döntőben épp, hogy csak lemaradt a dobogóról az Európa Játékokon, judóban nem termett babér, igen szépen menetelt az olimpiai számban az íjász Banda Árpád. A negyedik versenynap összefoglalója következik. 23485
A selejtezőből egy magyar sem tudta magát a főtáblára verekedni a hongkongi World Tour-versenyen. 22695
Szudi Ádámnak köszönhetően erre a hétre is jutott (legalább) egy bravúros magyar győzelem a World Tour-sorozaton. 22642
A selejtezőből érkező magyarok mellett Póta Georgina is búcsúzott a női egyes nyitó fordulójában a budapesti világbajnokság harmadik napján. Pergel Szandra és Madarász Dóra sikerrel vette az első akadályt. 21454
A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) nyilvánosságra hozta az április 21-én kezdődő budapesti világbajnokság előtti utolsó világranglistát. 20932
Egyesben hat mérkőzés jutott összesen a magyar játékosoknak a Katarban zajló World Tour-versenyen, és sajnos egyikük sem jutott a főtáblára. 20849
Póta Georgina szerint egy világbajnokságon jól szerepelni sokkal nehezebb, mint egy olimpián. 20645
Nincs több kérdőjel! Eldőlt, hogy kik indulnak a hazai rendezésű asztalitenisz-világbajnokságon. A szövetségi kapitányok kihirdették a válogatott keretet, a vb sajtócsapatának egyben össze is foglalták azt, hogy milyen eredményekkel lennének elégedettek. 20274
Majoros Bence a második mérkőzését is megnyerte a selejtezőben, ezzel egyesben főtáblára jutott a lisszaboni ITTF Challenge Plus-versenyen. 19737