Öt évvel a ma is etalonnak tartott, 2017-es FINA vb után ismét segítő kezet nyújt Magyarország a világ úszósportjának, avagy mégsem maradnak világbajnokság nélkül a vizes sportágak 2022-ben: június 18. és július 3. között Budapest, valamint Debrecen, Sopron és Szeged lesz a házigazdája a FINA vb-nek – erről állapodott meg
Tag: Magyar Úszó Szövetség
Turi György lemondott tisztségeiről, a Magyar Úszó Szövetség elfogadta
Az úszó legenda – Boldog születésnapot, Darnyi Tamás! – videó
Cseh László döntött
Gyászol a magyar sport: elhunyt Vermes Albán olimpiai ezüstérmes mellúszó
Nem marad el a serdülő és ifjúsági úszó OB
Dr. Szabó Tünde a LEN új alelnöke
Budapest helyett a világhálón tartották meg az Európai Úszó Szövetség választókongresszusát a járványhelyzet miatt, amelyen a LEN alelnökévé választották meg dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, egykori olimpiai ezüstérmes úszót. A magyar úszósportot 16 éven át képviselő Gyárfás Tamás a LEN tiszteletbeli tagja lett. 35828
Logisztikai mestermű
Wladár Sándor: „A sportban három dolog nem működik, a csalás, a hazugság és a dopping”
Wladár Sándor maradt a Magyar Úszó Szövetség elnöke, egyetlen kihívója volt a választás előtt, Petrov Iván személyében. Az elnök a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt az elnökválasztásról és a kihívóról. A sporttal kapcsolatos ars poeticáját is elmondta ezzel kapcsolatban, ami így hangzik: 'Menjünk egyenesen, egyenlő feltételekkel, egyenes pályán!'