Szabó Tünde sportért felelős államtitkár expozéjában azt mondta: a kormány továbbra is elkötelezett a sport támogatása mellett - számolt be kedd este az MTI. 16488
Tag: Szabó Tünde
Szabó Tünde: rendkívül sikeres a hazai utánpótlás-nevelés
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint az egymásra épülő szakmai és támogatási programokból álló hazai utánpótlás-nevelési rendszer rendkívül sikeres, és ezt jól mutatja, hogy a nyári időszak végéig a korosztályos magyar sportolók 118 érmet szereztek - nemcsak az utánpótlás korosztályban, hanem a felnőtt Európa-, és világbajnokságokon is. 15116
Több mint 33 ezer embert hozott össze a sport szeretete
Ma reggel 9 órakor eldördült a 33. SPAR Budapest Maraton rajtpisztolya. A hétvégi, 2 napos 33. SPAR Budapest Maraton Fesztiválra összesen 33.500 nevezőt regisztrált a szervező Budapest Sportiroda. Ez a létszám meghaladja a tavalyi nevezéseket így lett az idei fesztivál minden idők legnagyobb hazai szabadidős sporteseménye. Magyarország több városában is
Fogadalmat tettek az ifjúsági olimpiára készülő magyar sportolók
Szerdán a MOM Kulturális Központban ünnepélyes keretek között fogadalmat tettek a 17 nap múlva, október 6-án kezdődő Buenos Aires-i, 3. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékokra készülő magyar sportolók. A 79 fős csapatot dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke is köszöntötte. 14454
A mérkőzések közvetítési joga a sportszervezetet illeti
Szabó Tünde: húzóágazat a sport
A sport az átlagosnál 26 százalékkal jobban élénkíti a magyar gazdaságot, vagyis jelentős húzóerőt jelent a többi gazdasági szektor számára is - hangzott el a hétvégén befejeződött XV. Országos Sporttudományi Kongresszuson, amelynek egyik fővédnöke és előadója Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár volt. 12752
Hat-nyolc magyar érmet remél a szakvezetés
Rekordösszeg a szabadidősportra
Több mint 11 milliárd forint jut szabadidősportra, amely a központi költségvetés szabadidősportra előirányzott tételéből, több évet átfogó pályázatokból és programfinanszírozásokból áll össze. Ezenfelül az egyes sportágak még további összegeket fordítanak saját forrásaikból a szabadidősportra - jelentette ki Szabó Tünde. 9361
Újabb hárommilliárd forintból bővül a BVSC két sporttelepe
Közel hárommilliárd forintból újíthatja fel, illetve bővítheti két sporttelepét a BVSC-Zugló sportegyesület, a beruházást a magyar kormány 1,2 milliárd forinttal támogatja. 6390
Rendezik az olimpikonok járadékát
A sporttörvény módosításával rendezni szeretnék az olimpikonok járadékának szabályait - ismertette a javaslatot Tapolczai Gergely (Fidesz). 6340